Akár ezer fős leépítést is hozhat az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) szanálása a magyar teherszállítási leányvállalat, a Rail Cargo Hungária számára   (RCH) – írta a Format című osztrák gazdasági hetilap pénteken megjelent számában.

Osztrák sajtóértesülések szerint az ÖBB „három számjegyű milliós hiányra” számít az idén. Ugyancsak értesülések szerint az RCA az első félévet 64 millió eurós hiánnyal zárta, éves szinten a veszteség meghaladhatja a százmillió eurót. A Der Standard című lap emellett úgy tudja, hogy a hiány kétharmadát az RCH vesztesége teszi ki, részben a leányvállalatnál folyamatban lévő átalakítás miatt szükséges tartalékolásoknak betudhatóan.

A Rail Cargo Hungaria üzleti eredménye 2009-ben a társaság közlése szerint 8,4 milliárd forint veszteséget mutatott. Az elszállított áruk volumene és az éves árutonna kilométer egyaránt mintegy 25 százalékkal csökkent 2008-hoz képest.

Az ÖBB ausztriai munkahelyeit illetően egyelőre 380 fős leépítésről van szó. A Format megjegyezte: a teljes ausztriai létszámcsökkentésre még nincsenek számszerűsített tervek, részben azért, mert a dolgozók háromnegyede közalkalmazottként csak a tulajdonos, az osztrák állam beleegyezésével bocsátható el, részben azért, mert az ÖBB erős ellenállásra számít a szakszervezetek részéről.

A Format cikke szerint Kern már ismertetett tervei között szerepel az ÖBB 14 millió eurós tanácsadói költségeinek ötven százalékos mérséklése is, emellett a vezetői pozíciók számának csökkentése, a bérek lehetőség szerinti befagyasztása, nyugdíjazások, és korábban külső cégekkel végeztetett szolgáltatások vállalaton belüli megszervezése (insourcing). Kern el akarja érni azt is, hogy a pénzügyminisztérium álljon el egy 300 millió eurós adóköveteléstől.

Doris Bures (Osztrák Szociáldemokrata Párt – SPÖ) közlekedési miniszter nemrég egy állami tőkeinjekció mellett kardoskodott. A koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) ezt elutasította, értesülések szerint ehelyett takarékoskodást és ésszerűsítést várnak el az ÖBB-től.

Az ÖBB igazgatótanácsa csütörtökön délután ülést tartott, amelyen többek között a három hónapja kinevezett új vezérigazgató elképzeléseit is napirendre tűzték.