Az egri Eszterházy Károly Főiskola elsőéves hallgatói már negyedik éve kapnak ingyenesen használatra egy hordozható számítógépet , amelyet – az igényléskor letett 30 ezer forintos kaució bennhagyásával – diploma után véglegesen megszerezhetnek.

A program egyik fő szervezője dr. Kis-Tóth Lajos, az intézmény általános és fejlesztési rektorhelyettese olyan munkaeszközként tekint a laptopokra, amelyekre ma már feltétlenül szüksége van egy modern képzésben részesülő diáknak. Ezért vágtak bele 2007-ben az akcióba, akkor még a természettudományos szakok népszerűsítése vezette őket, hallgatókat akartak magukhoz csábítani, ám a program olyan sikeres lett, hogy fokozatosan kiterjesztették a kedvezményezettek körét, és ma már minden nappalis, BA/BSc és MA/MSc képzésre beiratkozó hallgató kap egy laptopot saját használatra.

A szükséges forrásokat a hallgatói önkormányzat segítségével biztosítják. Az informatikával foglalkozó Kis-Tóth szerint a főiskola is jól jár, mivel nem kell költséges laborokat építeniük, hiszen a hallgatók az órákon saját gépeiket használják, az internet sem gond, hiszen a több mint 1300 munkaállomás a főiskola egész területén wifire kapcsolódhat.