Mint a kakas a harmatban, úgy járkáltak az utolsó miskolci közgyűlésen a szocialisták. Jókedvűen ekézték  a Fideszeseket, akikről nem lehet éppen azt mondani, hogy nem próbálkoztak, de hát az, hogy akik eddig képviselők voltak és ezentúl biztos, hogy nem lesznek azok , hát az túlságosan is magas labda…
Az általános jókedv oka (még az utóbbi időben búvalbaszott Káli is vidáman pöfékelt valami női spanglit) a kiszivárgó hírek szerint az volt, hogy hétvégére készült el a szocik közvélemény-kutatása, amely szerint Káli lesz a polgármester,
és a húsz egyéni hely felét megszerzik. A Fideszesek lekonyulva hallgatták a híreket Az pedig már dupla-csavar a javából, hogyha leverik a mostani „nóném” jelölteket, azzal ők a mennybe mennek, kérdés, hogy mire mennek vele, ha pedig nyer a Fidesz Miskolcon, akkor már örökre azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, húzzanak a vérbe a régiek, és ezt már régen meg kellett volna lépni. Az más lapra tartozik, hogy a Fidesz országosan soha nem volt ennyire erős.
Nos, állítólag Fedor Vilmos, Fodor Zoltán tuti ( a többit elfelejtettem), Barthának, Tompának rezeg a léc, elsősorban a körzethatárok módosítása miatt.
Fideszes vélemények szerint max. 6-7 helyet csíphetnek el a szocialisták. És Kriza? Na ezzel kapcsolatban senki nem akart találgatásokba bocsátkozni a jobboldalon, a szocik pedig csak magabiztosan mosolyogtak.