Egybehangzó miskolci és vecsési információk szerint verekedés követte a szombati Vecsés-Diósgyőr NB II-es találkozót. A diósgyőri ügyekben jártas minap.hu, illetve a hajravecses.hu is arról számol be, hogy az 1-0-s vendéggyőzelmet hozó meccset követően rátámadtak a miskolci drukkerekre, és a rendőröknek könnygázt is kellett alkalmazniuk. Mindkét portál információi szerint ferencvárosi szimpatizánsok egy csoportja volt a támadó fél, akiket visszavertek a diósgyőriek, majd a hatóság állította helyre a rendet.
A helyszínen jelen levő rendőrök könnygázt is bevetettek az indulatok megfékezése érdekében. Ennek ellenére az események ökölpárbajjá fajultak, mely a beszámolók szerint azzal ért véget, hogy a diósgyőri ultrák visszaverték a rájuk támadókat, akik végül elfutottak. Az eszakhirnok.hu értesülései szerint komoly sérülések nem voltak, a verekedés csak tessék- lássék módon folyt.