„Hetero Büszkeség Napját” tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.

Koletár Csaba, a megmozdulás szervezője a szombati tüntetésen a Hősök terén összegyűltek előtt azt mondta: azt akarják, hogy „megállítsák a szabad buzizást”, ilyen célra ne vehessenek igénybe köztereket, valamint elérjék, hogy mások miatt ne korlátozzák az emberek gyülekezési és szólásszabadságának alkotmányos jogát.

Egy petícióban ezért azt kérte a rendezvényen megjelent Dúró Dóra és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőtől, hogy terjesszék be az Országgyűlésnek a gyülekezési törvény módosítását.

Dúró Dóra pártja támogatásáról biztosította a tüntetés szervezőjét. Novák Előd pedig azt mondta: a rendőrség a devianciát támogatja, pedig garázdaság miatt eljárás alá lehetne vonni a melegparádé résztvevőit. A jobbikos képviselő, aki az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának a tagja, azt kérdezte: hogyan „uralhatják” még mindig az állami intézményeket, mint például a Nemzeti Színházat és a médiát „deviáns személyek”?

A résztvevők sípolva, fütyülve, rendőri biztosítás mellett vonultak át a Hősök teréről az Andrássyi út szervizútján az Erzsébet térre, ahol Koletár Csaba bejelentette: jövő szeptemberben ismét megtartja rendezvényét.

Magyarországon az első melegfelvonulás 1997-ben volt. A menetet az elmúlt években többször megzavarták ellentüntetők; köveket, tojásokat, Molotov-koktélokat dobáltak, több embert, köztük politikusokat és rendőröket is megvertek. Idén július 10-én volt a meleg méltóság menete Budapesten, igaz a szokottnál rövidebb útvonalon, és néhány ellentüntető hangos kiabálásától eltekintve a hatalmas rendőri biztosítással zajló rendezvény békésen ért véget.