Fuss Te is Schirillával! – nézd meg térképen, hogy merre fut

Már az első napon 860 lelkes gyerek csatlakozott Schirilla Györgyhöz, aki idén a tanév nyitónapján, Miskolcon kezdte meg hagyományos jótékonysági futását. A Duna-átúszásairól és szupermaratoni futó teljesítményeiről ismert sportember 11. alkalommal vállalkozik arra, hogy akciójával ráirányítsa a figyelmet a beteg gyerekekre , valamint az egészséges életmód és a testmozgás fontosságára.

Schirilla György: „Jókedvet és egészséget viszek a gyerekeknek”

Fáradtan, de elégedetten és jókedvűen tekintett vissza Schirilla György a nap végén arra a néhány órára, ami alatt a miskolci Gyermekegészségügyi Központ fogyatékos és daganatos kis betegeinek meglátogatását követően, egészen Hejőbábáig futott.

Amint azt a foglalkozása szerint természetgyógyász, jógaoktató és reflexológus sportoló elmondta: bár az első nap mindig nehéz, hiszen munkája és négy gyermeke mellett nem jut annyi ideje készülni, edzeni, mint amennyi ideális lenne, sikerült a tervezett közel 50 kilométeres távot jó tempóban lefutnia. Sokat segített ebben, hogy többször akadt a településeken kívül is kísérője: Miskolctól két triatlonista futott vele több, mit húsz kilométeren át, Tiszaújvárosban pedig öt sportág képviselői – kosarasok, kajakosok, atléták, triatlonisták, focisták – csatlakoztak hozzá.

A legnagyobb öröm persze az, hogy mindenhol nagy érdeklődéssel fogadták azok is, akikért Schirilla erre a futásra évről-évre vállalkozik. Az egészséges gyerekek rajzokkal várták és hol több tízen, hol meg több százan futottak vele együtt a településeken; a kórházakban meglátogatott kicsiknek pedig sikerült olyan kellemes perceket szerezni, amikor figyelmük elterelődhetett betegségükről, fájdalmaikról.

Schirilla György kilenc napos futása alatt összesen 43 települést érint

A végállomás – 380 kilométer megtétele után – a budapesti Bethesda Gyermekkórház lesz. A sportember arra biztatja a gyerekeket, hogy a meglátogatott városokban, falvakban csatlakozzanak és fussanak együtt a híres sportolóval.
A pontos és részletes útvonalat megtalálják a www.magnosolv.hu weboldalon.

Schirilla György jótékonysági futását az Ausztriában piacvezető magnéziumpótló készítmény forgalmazója, a MEDA Pharma támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű