Három 15 éves lány egy belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. A lányokat elkapták, rendőröket hívtak rájuk, majd beszállították őket az V. kerületi rendőrkapitányságra. 72 órára bent is tartják őket, a fiatalok sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani Szent János Kórház pszichiátriájára – írja a stop.hu

Az esetről az egyik gyermek édesanyja számolt be a lapnak. A lányoknál volt pénz, egyiküknek sincs megélhetési gondja, mintegy bizonyításként próbálták ellopni az ékszereket. A biztonsági őr elkapta őket. Kihívták a rendőrséget, akik előállították, majd őrizetbe is vették őket: erre a szabálysértési törvény július végi módosítása ad lehetőséget, mely szerint már a 20 ezer forintos értékhatár alatti lopások elkövetői is büntethetők elzárással, tettenérés esetén pedig őrizetbe is lehet venni őket.

Az édesanya a stop.hu [2]-nak elmondta: a lányoknak már előállításuk után is azt mondták a rendőrök, napokig nem mehetnek majd haza, de ezt leszámítva nem történt semmi. Éjjel egykor aztán egyiküket már mentővel kellett a Szent János kórház pszichiátriai osztályára szállítani, miközben a másik két lányt ténylegesen őrizetbe vették, átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

„Folyamatosan sírtak, nem tudták abbahagyni. Nagyon meg voltak ijedve, nem történt velük eddig még hasonló sem. Hiába kérdeztük a rendőröktől, hogy miért van erre szükség, nem mondtak semmit” – mesélte a stop.hu -nak az édesanya. A másik két lányt talán pénteken engedik ki, szüleik egy váltás ruhát tudtak beadni nekik.

A lap megkereste a BRFK-t, de még nem kaptak választ. Az Index kérdésére a rendőrség sajtóosztályán nem cáfolták a történteket, de írásban kérték kérdéseinket, melyekre későbbre ígértek választ.
Jogvédők már tiltakoztak az új szabályok ellen

Ellentétes a gyermekjogi egyezménnyel és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, ha a 18 év alatti gyermekeket kis kárértékű szabálysértések miatt főszabály szerint elzárással sújtják, illetve ha semmilyen alternatív szankció nem alkalmazható a szabálysértést elkövető fiatalkorúak esetében – tiltakozott a mostani esetetet is meglapozó törvénymódosítás ellen már korábban a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezet. Állásfoglalásukban jelezték, a szabálysértést elkövető fiatalkorúaknak segítségre és nevelésre van szükségük, nem pedig arra, hogy kis súlyú cselekményükért több hétre megfosszák őket szabadságuktól. A Magyar Helsinki Bizottság részletes elemzést is készített az új szabályozással kapcsolatos nemzetközi jogi kifogásokról, az írás a szervezet honlapján olvasható-írja az index.hu