Bocsánatot kértek kedden egy parlamenti bizottság előtt annak a chilei bányának a magyar származású vezetői, amelynek mélyén 33 bányász rekedt csaknem egy hónappal ezelőtt. „Bocsánatot kell kérnünk mindazért a szenvedésért és fájdalomért, amelyet ez az előre nem látható, nem kívánt helyzet idézett elő” – mondta Alejandro Bohn, a San José-i San Esteban Bányaipari Vállalat egyik vezetője.

A valparaisói parlament bányászati bizottsága azt vizsgálja, ki felel az augusztus 5-én történt bányakatasztrófáért. Bohn mellett meghallgatja a vállalat másik vezetőjét, a szintén magyar származású Marcelo Kemenyt is. A testület azt is vizsgálja, hogy milyen körülmények között nyitották meg újra a bányát 2008-ban egy korábbi baleset után.

A keddi meghallgatásokat a helyi televízió is közvetítette

, miután a bizottság elnöke elutasította Bohn és Kemeny ügyvédeinek kérését, hogy tartsák az ülést zárt ajtók mögött.

A San Esteban (Szent István) Bányaipari Vállalatot a Magyarországról 1957-ben, a kommunista rezsim elől Chilébe menekült Jorge Kemeny Latay alapította. Marcelo az ő fia, Bohn pedig a 2000-ben elhunyt Jorge Kemeny feleségének, Agnes Füllernek a testvére.

A baleset utáni napokban a bánya vezetői azt mondták, hogy a bánya a biztonsági előírásoknak megfelelően működött.

Az egyik mélyben rekedt bányász felesége az előző héten panaszt tett a San Esteban vezetői, valamint az állami tulajdonban lévő Nemzeti Földtani és Bányászati Szolgálat (Sernageomin) ellen amiatt, hogy 2008-ban engedélyezték a bánya újbóli megnyitását.
Magyarországról indultak

A gépészmérnök végzettségű Jorge Kemeny Latay feleségével, Agnes Füllerrel együtt még 1957-ben disszidált a dél-amerikai országba, ahol hamar komoly tekintélyre tett szert bányaipari berkekben, olyannyira, hogy a chilei Nemzeti Bányászati Társaság (Enami) tanácsadója lett.

A nyolcvanas években talált rá a Copiapo közelében lévő San José-i és San-Antonio-i, rezet és aranyat rejtő lelőhelyekre, és az itt lévő földi kincsek kiaknázására megalapította a San Esteban Bányaipari Vállalatot, amelybe belépett két fia, Emérico és Marcelo is. 2000-ben Jorge Kemeny meghalt, a vállalatot megöröklő két fiú kezdetben fele-fele arányban volt tulajdonos, majd néhány évvel később a rendszeres összetűzések miatt Marcelo megvásárolta testvére tulajdonrészét, és egyedül vitte tovább az üzletet. Később pedig maga mellé vette feleségének testvérét, Alejandro Bohn Berenguert, aki azóta is a santiagói székhelyű vállalat ügyvezető igazgatója.

A bányát 2004 márciusában záratták be a hatóságok, miután az egyik munkás életét vesztette egy földomlásban. Az ügy ellentmondásossága, hogy néhány hónappal a történtek után a nemzeti bányászati társaság kitüntetésben részesítette Kemenyt addigi pályafutásáért és a szektor fejlődését támogató munkájáért. A lelőhely újranyitását 2008-ban végül engedélyezte a bányászati szabályozásért felelős hivatal.