Tavasszal öt iskolába jutott el a program, ősszel újabb 12 helyszínt keres fel.

A kampány és programsorozat azt tűzte ki célul, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres

olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnénk a társadalmi párbeszédet, fel akarunk lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett.

Első állomásként egy hatalmas, közös olvasásra hívunk minden érdeklődőt

szeptember 5-re az ARC Plakátkiállítás helyszínére.

A három órás programmal szeretnénk felhívni a figyelmet az olvasás örömére.

OLVASNI, EGYÜTT LENNI ÉS EGYÜTT ÉLNI JÓ!

Közismert személyiségek olvasnak együtt a kilátogató gyerekekkel, melyet zenei betétekkel tesznek még élvezetesebbé a fellépők.

Az ARC plakátkiállítás teljes ideje alatt folyik a könyvgyűjtés, hogy a programban résztvevők minél több könyvet adományozhassanak az iskoláknak és a gyerekeknek.

Látogasson az ARC kiállításra, hozza magával a már feleslegessé vált gyermek- és ifjúsági könyveit, hogy eljuttathassuk a rászoruló gyerekekhez!

Ráadásul az adományokat mostantól az év végéig

bármelyik OMV töltőállomáson is ott lehet hagyni.

ADJ EGY KÖNYVET ÉS ADTÁL EGY VILÁGOT!

A szeptember 5-ei, vasárnapi program résztvevői:

11.00 Jakupcsek Gabriella

11.15 Farkasházy Réka

11.30 Gáspár Laci

11.45 Krizsó Szilvia

12.00 Brózik Klára

12.15 Szalóki Ági és Szabó T. Anna

12.40 Kéri Kitty

12.55 Farkas Harcsa Róbert

13.15 Hámori Gabi

13.30 Mészáros Antónia

13.45 Tóth Olivér

Vasárnap az alsózsolcai és tiszabői gyerekek is eljönnek,

akiket 2010 tavaszán már eljutott az Olvassunk együtt!

Kérjük jöjjön el, és számoljon be az eseményről!

Az év hátralevő részében további 12 településre látogat el a program, hogy könyveket és az olvasás örömét juttassa el rászoruló gyerekeknek, családoknak, iskoláknak. A kampány különböző helyszínein ismert közszereplők olvasnak együtt a második-harmadik osztályos gyerekekkel és szüleikkel. Az Olvassunk együtt! több száz könyvet hagy minden helyszínen, mely adomány reményeink szerint alapjául szolgálhat olvasókörök vagy könyvtárak megalakulásának, illetve bővíti a már meglévő gyűjteményeket.

A kampány következő, őszi helyszínei és résztvevői:

Ózd, szeptember 14.

A gyerekekkel olvas: Kótai Mihály és Nagy Ervin

Az együttolvasás után Cirkusz Ödön küldeménye című bohóc előadás látható

Tarnabod, szeptember 23.

A gyerekekkel olvas: Kéri Kitty és Joshi Barat

Az együttolvasás után Cirkusz Ödön küldeménye című bohóc előadás látható

Nyíregyháza, október 5.

A gyerekekkel olvas: Szalóki Ági és Gáspár Laci, utána fellép Szalóki Ági és zenekara

Ormosbánya, október 14.

A gyerekekkel olvas: Hámori Gabriella és Parti Nagy Lajos

Az együttolvasás után gyerekszínházi előadás látható

(További helyszínek szervezés alatt)

A kampány háziasszonya: Mészáros Antónia

Őszi részvételüket jelezték:

D. Tóth Kriszta, Dobó Kata, Gáspár Laci, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Jakupcsek Gabriella, Joshi Bharat, Kéri Kitty, Kótai Mihály, Krizsó Szilvia, Lévai Balázs, Marék Veronika, Nagy Ervin, Oláh Tzumó Árpád, Oláh Ibolya, Parti Nagy Lajos, Pisont István, Presser Gábor, Schell Judit, Schmiedt Zoltán, Stahl Judit, Sub Bass Szabi, Szalóki Ági, Tóth Kriszta, Varró Dani

Az Olvassunk együtt! program kezdeményezője és szervezője a Nyílt Társadalom Intézet (OSI Budapest) Roma Programja. A programot számos helyszínre elkísérik a Chachipe kiállítás képei.

(http://photo.romadecade.org)

Az olvassunkegyutt.hu honlapon a kampány egész ideje alatt folyamatosan frissülő, naprakész információkat találnak az érdeklődők.

További információ:

Réthy Kinga, krethy@osi.hu, +36 30 400 8980

László Flóra, flora.laszlo@gmail.com, +36 30 838 56 94

Sajtókapcsolat: Juhász Péter, juhikap@gmail.com, +36 30 642 32 24

Együttműködő partnerek:
ARC, Antikvárium.hu, Karton-Art Design, Libri, Liget, Litera, Magvető, OMV, PonyClub, Pozsonyi Pagony, Romnet.hu, Tudomány Kiadó, Vince Kiadó