Elfogatóparancsot adtak ki egy kínai állampolgárságú férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható a norvég diáklány meggyilkolásával, közölte a rendőrség

Az eddigi adatok szerint több késszúrással megöltek egy 21 éves norvég állampolgárságú nőt

szombat délelőtt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utcában lévő egyik szállóban, olvasható a rendőrség honlapján magyarul és angolul közzétett közleményben. A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható Zhao Fei (Csao Fej) kínai állampolgár, aki ismeretlen helyre távozott. A kínai férfi, aki szintén diákként tartózkodott Magyarországon, abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét vasárnap este megtalálták. A férfi ellen a rendőrség hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot is kiad.

A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme „beismerő vallomásnak beillő” üzenetet írt Facebook-adatlapján: „Nem akartalak bántani… Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk”.

Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány.