Átadták szerdán Szendrőládon az úgynevezett Nemadomfel Házat, amely a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekek felzárkózását segíti. Az otthon a fogyatékos fiatalok által szervezett, Jobb velünk a világ! 2009-es jótékonysági koncert bevételéből jött létre.

Az otthon fővédnökei, Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége és Mádl Dalma, a korábbi köztársasági elnök felesége is részt vettek a Nemadomfel Ház átadásán. A mélyszegénységben élő gyerekek felzárkózását segíti az otthon, amely az 5-10 éves, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik az iskolai órák után. Játékos formában tanítják meg azt, hogyan tudják felfedezni lehetőségeiket, megbecsülni értékeiket, és megtanulják a meghatározó viselkedésmintákat, amit jó esetben egy gyerek a családjától vesz át.