Újra nagy futásra készül Schirilla György. Ezúttal a Miskolc-Jászberény-Budapest alkotta háromszög településén halad át szeptember 1-9. között. A rajt helye a miskolci megyei kórház Gyermekegészségügyi Központja, az utolsó állomás a budapesti Bethesda Gyermekkórház lesz. Hat megyén át, napi negyven, ötven kilométeres teljesítéssel 43 városban és lakott területen halad végig. Ezeken a helyeken futók csatlakoznak hozzá, közben meglátogatja a gyermekintézményeket is.

Az édesapjától nemcsak nevét és az extrém sportteljesítmények iránti vonzalmat, hanem az egészséges életmód szeretetét

is megöröklő sportember immár 11. alkalommal vállalkozik futásra a legkisebbekért. Tizenegy esztendeje évenkénti rendszerességgel ölti fel azért futócipőit, hogy „Jókedvet és egészséget vigyen” mind a beteg, mind az épkézláb gyermekeknek. Az egészségeseket arra kéri, hogy csatlakozzanak hozzá, és fussanak együtt vele az érintett településeken belül. A betegekhez maga látogat be a kórházakba, gyermekintézményekbe. Minden lány és fiú, akivel találkozik, emléklapot kap, de ő is visz magával mindenhonnan emléket: a futását végigkísérő kopjafára, amely útja zárásakor a budapesti Bethesda kórházba kerül, mindenütt szalagot kéretik kötni.

A vegetáriánus, természetgyógyász-sportolónak 5 éves kislánya (azóta szerencsésen meggyógyított) szívbetegsége kapcsán módja volt megtapasztalni, mit jelenthet egy nagybeteg gyermek számára a személyes találkozás egy kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó, híres emberrel. Ezért is szánta rá magát Schirilla György ezekre az akcióira. Meg azért, hogy már a legkisebbekben is felkeltse a sportolás, a rendszeres testedzés és az egészséges életmód iránti igényt.