A próbák kedden kezdődnek, ám rendhagyó módon hétfőn este az árvízkárosultak megsegítését szolgáló jótékony előadással indul a szezon – jelentette be Halasi Imre igazgató a teátrum hétfői évadnyitó társulati ülésén.

Az ország legrégebbi kőszínháza – amely 1823-ban nyitotta meg kapuit, és öt játszóhellyel rendelkezik – egyebek mellett Peter Shaffer, Mascagni, Molière és Schiller egy-egy művét tűzi műsorára a most kezdődő évadban, de színen maradnak tavalyi, sőt már évekkel ezelőtt bemutatott darabok is – mondta Halasi Imre.

Az igazgató kiemelte: a nyár elején Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos települését sújtó árvíz károsultjainak megsegítéséért hétfőn este egy jótékony előadással indul az idei évad, Fenyő-Novai Hotel Menthol című musicaljét állítják színre, amely repertoáron is marad.

A Nagyszínházban október 8-án lesz az első premier: Peter Shaffer Amadeus című darabját mutatják be Tordy Géza rendezésében. A teátrum vezetője, Halasi Imre a Menyasszonytánc című klezmer musicalt és Mascagni Parasztbecsület című operáját állítja színre, míg Radoslav Milenkovic rendezésében Molière A képzelt beteg című vígjátéka kerül a nagyközönség elé, első alkalommal jövő év március 11-én.

A Kamaraszínházban egyebek mellett Gabnai Katalin A mindenlátó, Schiller Ármány és szerelem, a Játékszínben Mrozek Tangó és Alfieri Hat hét, hat tánc című darabját mutatják be, míg a Csarnokban a Szem muzsikája címmel lesz premier.

Műsoron marad a Hotel Menthol mellett Egressy Zoltán Portugál című színműve, Lehártól A mosoly országa című operett és Orff Carmina Buranája. Ugyancsak színen tartják A dzsungel könyve című musicalt, valamint Spiró György Prah című komédiáját is.

Az igazgató az évadnyitó rendezvényen köszöntötte a társulat új tagjait: Pataki Szilvia és Kis Domonkos Márk színészt, a tánckar új tagjait: Bányai Mirjamot, László Líviát, Streicher Pétert és Papp Bálintot, valamint Sárközy Bence és Kardos Tünde dramaturgot, illetve Együd Tünde ügyelőt.

Halasi Imre elmondta: az európai uniós támogatással megvalósuló együttműködési projekt keretében idén is folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház közös programja, amelynek keretében egymás városaiban vendégszerepel a két társulat. A tánctagozat Kassán, Krakkóban és Ostravában vendégszerepel, és napirenden van egy kilencnapos izraeli operettgála is