Látni vélték Miskolcon azt a 77 éves amerikai állampolgárt, akinek augusztus 7-én veszett nyoma a borsodi Regécnél. Az eltűnésekor jó fizikai állapotban lévő férfi a bejelentők szerint péksüteményt szeretett volna vásárolni

, de nem járt sikerrel. Egyik hozzátartozója azt gyanítja, a férfi összezavarodhatott, és nem tud hazamenni. Egyszer Ferencvárosban is eltévedt, akkor a rendőrök segítségét kérte.

Négyszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak az amerikai turistának a családja, aki augusztus 7-én tűnt el a borsodi Regécnél – mondta el az [origo]-nak kedden a férfi feleségének lánya. A 77 éves, magyar származású amerikai állampolgár rokonlátogatásra érkezett feleségével Magyarországra még júniusban. Eltűnése napján a 2006-os repülőgép-szerencsétlenség Borsó-hegyi emlékművét látogatta meg társaival, amikor a hegyről lefelé jövet terepjárójuk elakadt.

A társaság elindult segítséget hívni az elakadt járműhöz, ekkor különváltak. Az idős férfi még bement a regéci panzióba, majd mikor látta, hogy traktorral indultak kimenteni az elakadt terepjárót, gyalog indult vissza a hegyre. A férfi azonban a falu végén három irányba ágazó úton nem balra, a traktor után, hanem a középső úton ment tovább. Ekkor veszett nyoma.

A péksütemény az utolsó nyom

A rendőrség a következő napokban többször is átvizsgálta az érintett területet. Hőkamerás helikopterrel, éjjellátó készülékekkel, több száz emberrel keresték a férfit, de hiába. A terepkutatást, amelynek során 80 négyzetkilométernyi területet, a Regéctől Göncig terjedő erdőket vizsgálták át, egy hét után függesztette fel a rendőrség – közölte az [origo]-val kedden Polgári Sándor, az Encsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Az eltűnt férfi családjának a múlt héten azonban új reményt adott, hogy augusztus 17-én egy miskolci újságárus jelezte a rendőrségnek: az eltűnést követő napon látni vélte az idős férfit. Az eltűnt turista rokona – aki megerősítette az [origo]-nak a Magyar Nemzet keddi számában is megjelent információt – úgy tudja, az újságárus a televízióból csak ekkor értesült a férfi kereséséről, ezért nem jelentkezett korábban. A fiatal nő szerint az újságárus arról számolt be, hogy a férfi, aki az arca és ruházata alapján hasonlított a keresett turistához, odament hozzá, többször is elmondta, hogy ő amerikai állampolgár, és érdeklődött arról, hol tud a közelben péksüteményt venni.

„Ez is rá vall” – mondta az [origo]-nak az eltűnt férfi hozzátartozója, aki szerint a férfi Magyarországon állandóan túrós süteményt, buktát szeretett volna enni, ezt szerette legjobban Magyarországon. A nő az újságárustól úgy tudja: a férfi át is ment a körülbelül tizenöt méterre levő boltba, de ott nem volt péksütemény. Ezután ismét nyoma veszett, nem látták többé. Az [origo]-nak Polgári Sándor is megerősítette, hogy mind az újságárus, mind a boltos bejelentést tett a rendőrségen augusztus 17-én. „Az információt a rendőrség ellenőrizte, de konkrét nyomok, adatok az eltűnt hollétével kapcsolatosan nem merültek fel” – tette hozzá.

Kevés a pénze, de ingyen utazhat

A fiatal nő szerint idős rokonánál eltűnésekor csak néhány dollár, illetve körülbelül ötszáz forint volt, de magánál tartotta a jogosítványát, betegkártyáját és hitelkártyáját is. Polgári Sándor közölte: az amerikai bankkártyát már háromszor ellenőriztették, a harmadik megkeresésükre még nem érkezett válasz, de az eltűnését követő héten a bankkártyát nem használták.

A család lehallgatta a férfi amerikai üzenetrögzítőjét is, de egyelőre ott sem jelentkezett. A hozzátartozó azt mondta az [origo]-nak: édesanyja és annak férje minden évben Magyarországra látogat nyáron, Fony mellett, ahol ő él, Budapesten és Szolnokon is vannak rokonaik. A nő szerint a férfi ugyanakkor nem ismeri a hegyet, sem a városokat, azzal viszont tisztában van, hogy idős koránál fogva ingyen utazhat az országban.

Polgári szerint már megkeresték a férfi magyarországi rokonait, de eddig egyiküknél sem jelentkezett, a szűk rokonságon kívül más ismerőséről pedig nem tud a rendőrség, ugyanakkor a legutolsó információk alapján lehetségesnek tartják, hogy az eltűnt férfi „esetleg eddig ismeretlen szálláshelyen is fellelhető lehet”.

„Jelet adna magáról”

A rokon kizártnak tartja, hogy a férfi szándékosan bujkálna, mert nagyon szoros a kapcsolat közte és a felesége között. „Mindig fogták egymás kezét. Ha tudna, jelet adna magáról” – mondta. A nő szerint inkább arról lehet szó, hogy valami megzavarhatta, talán a hegyen töltött éjszaka, esetleg beüthette a fejét, vagy stroke-ot kaphatott.

Az encsi rendőrség munkatársa szerint más hozzátartozók elmondása alapján az elmúlt két hónapban az idős férfinál tapasztaltak egészségügyi problémákat. „A budapesti rokonok közölték többek között, hogy a kaput zárni kellett, amikor ott volt, mert mindig menni akart. Egy alkalommal Budapest IX. kerületében el is tévedt, és a rendőrségtől kért segítséget” – írja az origo.hu