Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson, mondta szombati sajtótájékoztatóján az ORFK szóvivője.

Makula György szerint a férfi megvárta, míg a család aludni megy, ez után ölte meg a nőt 12 késszúrással. A helyszíni szemle alapján az áldozat felébredt és megpróbált védekezni.

Az elkövető ezt követően átment egy másik szobába, ahol a gyerekek aludtak, és velük is végzett. Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50 szúrásnyomot találtak.

Végezetül a férfi megfürdött, tiszta ruhát vett, és felakasztoatta magát.

A nyomozás eddigi adatai alapján a történtek hátterében anyagi nehézségek állnak és az, hogy megromlott a viszony a nő és a férfi között.