Demszky Gábor leköszönő főpolgármester szerint Tarlós Istvánnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének van a legnagyobb esélye arra, hogy az önkormányzati választás után a helyére üljön. A várost húsz éve vezető politikus az ATV Jam című műsorában pénteken arról is beszélt, hogy a következő időszakban könyvet akar írni.

Demszky Gábor szerint a választás tétje leginkább az, hogy a Fidesz meg tudja-e szerezni a fővárosi közgyűlésben az abszolút többséget, vagy sem.Úgy látja, Tarlós István utóbbi esetben is irányítani tudja majd a várost, mert hol a Jobbikkal, hol az LMP-vel tud majd együtt szavazni, illetve kormányozni. Ezzel utalt arra, hogy Tarlós István, Óbuda korábbi polgármestereként több ciklusban is kisebbségből, a partnereket válogatva tudta irányítani a III. kerületet.

Demszky Gábor úgy fogalmazott: Tarlós Istvánt becsületes, alkalmas polgármesternek tartja, akinek nagy tapasztalata van, és fővárosi politikusként is végigszolgálta az elmúlt négy évet. Úgy vélte ugyanakkor, Tarlós István nem építő polgármester, és már Óbuda vezetőjeként sem volt az élbolyban a kerületi fejlesztések versenyében. Ezért attól tart, a főváros 15 éve tartó fejlesztési dinamikája megtorpan. Demszky azt üzente Tarlós Istvánnak, hogy folytatni kell a fejlesztéseket akkor is, ha ezek nagyon sok konfliktussal és problémával járnak.