Mi történne, ha Budapestet egy a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés érné? Haitin most láttuk egy ilyen katasztrófa következményeit, a budapesti forgatókönyv felvázolásához pedig óvatos becsléseket kaptunk földrengéskutatóktól.

Várhatók-e Magyarországon ilyen erejű rengések? A Kárpát-medence és azon belül Magyarország területe az igen alacsony földrengés-kockázatú régiók közé tartozik. Évente valamivel több, mint 100 olyan földrengést észlelnek a szakemberek, amelyeknek a Richter-skálán mért erőssége, azaz magnitúdója 2,5 alatti. Ezeken felül évente átlagosan öt már érezhető, azaz 2,5-3-as magnitúdójú rengést is regisztrálnak.

A kutatók szerint a belső kerületek elég nagy bajban lennének. Itt az épületek nagy része a millennium idejére épült meg, és ezek zöme nem élne túl egy haiti erősségű rengést. Néhány műemlék épület, amelyet modern technológiával az elmúlt években újítottak fel, talán átvészelné az eseményt (például a Kálvin téri templom).

A legtöbb templom tornyai és kupolái azonban valószínűleg leomlanának, de a Parlamenté valószínűleg állva maradna annak köszönhetően, hogy könnyű acélszerkezettel épült (a tornyok és díszek elpusztulnának). A külső kerületekben lévő panelházak dobozos szerkezetük miatt valószínűleg állva maradnának.

A közműhálózat nagy része Budapesten is tönkremenne. Főleg az öreg közművek, öntöttvas víznyomócsövek és öreg gázcsövek sérülése jelentené a nagy problémát. Emiatt sok helyen tűzvész törne ki: a törött gázcsövekből kiszabaduló gázt meggyújtanák a leszakadó elektromos vezetékekből kipattanó szikrák, ahogyan az nagy földrengéseknél gyakori. Budapesten ebből a szempontból még rosszabb lenne a helyzet, mint Haitin, mert itt egy bonyolultabb infrastruktúrájú, zsúfoltabb területet érintene a katasztrófa.

A szakemberek szerint azonban valóban nagyon kicsi, szinte elhanyagolható annak a veszélye, hogy 6-osnál erősebb földrengés következzen be a Kárpát-medencében-írja az origo.hu