Sorra mennek el a középgeneráció tagjai

Bodor Béla búcsúztatása

Augusztus 10-én, életének 57. évében elhunyt Bodor Béla

költő, író, irodalomtörténész, képzőművész, folyóiratunk a Spanyolnátha művészeti folyóirat szerzője; a Déry- és József Attila-díjas szerző 2008 nyarán Európa kulturális főhálósa c. projektünkben rákosligeti, gyermekkori emlékeiről írt; művét Ragályi Elemér róla készült fotóival közöltük. A búcsúszertartást augusztus 31-én délben, a Fiumiei úti sírkertben tartják; emlékbeszédet a Bodor-család kérésére Turczi István, a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnöke, a Parnasszus főszerkesztője mond. Bodor Béla emlékére aznap este fél hattól az Oltáriszenstég plébániatemplomban (Bp., 6. ker., Vörösmarty u. 40.) Suló Lajos pápai káplán tart gyászmisét. Bodor Bélát lapukban Petőcz András búcsúztatja.

Petőcz Adrás: Gyászolom Bodor Bélát »

„Bodor Béla egyike volt azoknak a ’80-as évek elején indult alkotóknak, akik nem érhették meg a 60. életévüket sem. Sorra mennek el a középgeneráció tagjai, nem olyan régen kellett elbúcsúznunk Békés Páltól, Furman Imrétől és a náluk csak néhány évvel idősebb Deák Lászlótól.”

A nekrológ a folyóirat első szerkesztőségi híre alatt található linkben olvasható: www.spanyolnatha.hu

Bodor Béla a Spanyolnáthában »:

„Nyáron a kertben ebédelünk, én a diófára mászom olvasni. Hazafias (reakciós, irredenta) tárgyú ifjúsági irodalmat, Coopert, Fekete Istvánt, majd Verne Gyulát és Marx Károlyt. May Károlyt nem, mert nem lehet kapni. Marxtól végre megtudom, hogy mi az a proletár (de a prolit nem, az valami más), amikor megyek lefelé éjjel a ködben, már tudom.”

Bodor Béla írása Ragályi Elemér róla készült fotóival:

http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2008-nyar/23/bphalo/bodor-bela/61/