A hitről, a nemzettudatról, a megújulásról, a cselekvő emberről és az összefogásról beszélt egyebek mellett Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere pénteken a diósgyőri vár falai között megtartott ünnepségen, amelyen a történelmi egyházak képviselői megszentelték az új kenyeret.

„Szent Istvánt magáénak érzi az egész keresztény világ” – fogalmazott a polgármester, megemlítve ezzel kapcsolatban II. János Pál pápa 1978-ban kelt üzenetét, amelyben arról szólt: „Őt jobban tekinthetjük nemcsak a Ti hazátok védelmezőjének, hanem az egész keresztény hit apostolának”, hisz ő a magyar államiság történelmének kezdetét is jelentette.

Szent István hitében erős, a vallás parancsait követő, egyházát gyámolító, szigorú erkölcsű, középkori uralkodó volt, és ez a hit, ez a szigorú erkölcsiség korántsem tekinthető pusztán lelki habitusnak – vélekedett Káli Sándor, aki elmondta: első királyunk felismerte, hogy „a laza törzsszövetség szilaj magyarsága” csak akkor válhat nemzetté, csak úgy élhet és gyarapodhat Európában, ha kereszténnyé lesz.

Nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy egy kalandozó nomád nép büszke és harcos fiait megtanítsa imádkozni és dolgozni – emelte ki.

A hit, a nemzettudat és munka nélkül megcsappannak életlehetőségeink, hit kell a megújuláshoz, az összefogáshoz – hangoztatta több száz ember előtt Miskolc polgármestere, aki immár Széchenyi szavait idézve azt mondta: „legyünk igazi hazafiak, de ne annyira szájjal, inkább vállal”.

Szájalni mindig is egyszerűbb volt, a vállalás a nehezebb, a tettek számítnak – mondta Káli Sándor.

Mindig is cselekvő emberekre volt szüksége a hazának, ezért hisszük: ha a nép, az ország, ez a város össze tud fogni, akkor annak igenis lesz eredménye – jegyezte meg, utalva a közelmúltban Miskolcot is sújtó özönvízszerű esőzést követő árvízre, amikor mindenki összefogott, egyként rakta, cipelte a homokzsákot, s nem azt nézte, hogy a mellette lévő milyen pártállású, milyen véleménnyel van a világról, mi a vallása.

Miskolc lakói bizonyítottak, Miskolc bizonyította, hogy alkalmas arra, hogy koncentrálni tudja erőit, s hogy össze tud fogni a bajban – mondta a város polgármestere.