Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy 2010-ben Magyarország legjobb lángosát Pálházán sütik . Tudjuk, mert rendszeresen teszteljük a budapesti, balatoni, a tokaji versenytársakat is, de sajnos mind lemaradtak a versenyben. Fűszeres Eszter végigkóstolta Zemplént, és nemcsak a lángost dicsérte, de báránykolbászt is, zsályás túrógombóccal, majd megismerte a gyros kiflit.

Sajnos én nem jutottam el Toszkánáig, mint Lila Füge, de megpróbálom a legtöbbet kihozni a zempléni nyaralásomból is gasztronómia és kultúra terén.

Nyaralás alatt eszünk is, sőt Tokaj-hegyalja lévén szorgosan látogatjuk a helyi borászatokat is. A borkóstolási lehetőségekről és a pincékről a következő részben olvashattok, most jöjjön pár étkezési lehetőség.
Sárga borház a 37-es út mellett, Mezőzombornál

Kedvencünk egyértelműen a báránykolbász zsályás túrógombóccal és erdei gombákkal. A bárányt a közeli erdőbényéről hozzák a kolbászhoz, a gombákat a környező hegyekben szedik. De érdemes végigkóstolni az összes levest, nekünk határozottan erősnek tűnik a hely levesfelhozatala. Az étteremnek komoly borlapja van a legjobb helyi borászatok boraiból válogatva. Annak, aki szerény összegből szeretne megebédelni, bátran ajánlom a napi menüt és a ház borát.

Pálháza, Dózsa György u., Lángossütő

Pálházáról indul az erdei kisvasút, amivel egészen kőkapuig lehet elmenni. Eredetileg ott szerettünk volna ebédelni az étteremben, de negyven perc várakozás után se vették fel a rendelésünket, hiába, nyaralás alatt türelmesebbek az emberek.

Így visszamentünk Pálházára, ahol már tényleg majdnem éhen haltunk, így valami gyorsan a tányérunkra kerülő ebéd után kellett néznünk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy 2010-ben Magyarország legjobb lángosát Pálházán sütik.

Tudjuk, mert rendszeresen teszteljük a budapesti, balatoni, de akár a tokaji versenytársakat is, de sajnos mind lemaradtak a versenyben.
Öreg nyomdász étterem, Vizsoly

Az étterem udvarában egy kellemesnek ígérkező programon vettünk részt: meghallgattunk egy előadást a biblia készítéséről és magunk is kipróbáltuk volna a papírmerítést, nyomtatást. Már épp ebédet szerettünk volna rendelni, amikor egy határozott hölgy toppant elénk, és felszólított bennünket a többi, az udvarban nézelődő vendéggel együtt, hogy hallgassuk meg az előadását. Mivel kisgyerekkel voltunk, akinek a türelme hamar elfogy, ha egy helyben kell ülnie, és már kopogott a szemünk az éhségtől, megkérdeztük, milyen hosszú az előadás.

A kevesebb, mint félóra válasz megnyugtatott bennünket, és beültünk. 50 perc múlva egy bátor társunk merészségét kihasználva tudtunk csak megszökni, ahogy elnéztem, az előadás közepén, nyűgös gyerekekkel, a szigorúan néző előadó szemei előtt elsunnyogva. Kellemetlen volt, mert mindenkit megkímélhettünk volna a szituációtól, ha az előadás valóban kevesebb, mint 30 perc.

Gyorsan rendeltünk egy kenyérlángost, ami nem is annyira az ízeivel, mint inkább a ropogósságával, illatával és a körülöttünk bóklászó háziállatok látványával vett le minket a lábunkról.
Anyukám Mondta, Encs

Nem tudom, ki hogy van vele, de nagyon kevés helyen merek berendelni egy pizzát, és risottot szinte sehol. Ha pedig vidéken ülök be egy pizzériába, gyakran jobban járok a rántott sajttal, mint egy pizzával, vagy tésztával.

Na, az Anyukám Mondta nem egy ilyen hely! Amikor először jártunk itt egy éve, egyszerűen leesett az állunk, és azóta is csak ámulunk, hogy Encsen, ezen az északi kis településen micsoda minőséget hoznak. A pizza vékony, valódi nápolyi fajta, a risotto úgy készül, hogy a szakács többször kipillant a konyhából, hogy lássa, hol tartok a salátámmal, hogy pont a megfelelő pillanatban zárhassa el a lángot a rizs alatt. A házi málnaszörp súlyosan addictiv! Valódi olasz minőség, valódi olasz és valódi zempléni alapanyagokkal a Zemplénben.
Tokaji döner kebabos a tokaji híd lábánál

Aki Tokaj Hegyalján jár, egyszerűen nem kerülheti meg Tokajt, legalábbis egyszer nem. Sajnos ez a gyönyörű kisváros, aminek a hegyvidék fővárosának kéne lennie, gasztronómiai szempontból szinte a nullán áll. A méregdrága vargányaleves tele csiperkével és tarhonyával, a gyereknek kért sültkrumpli kemény és hideg, a lángos régi, büdös olajban sül, a gulyás savanykás, a kávézóban három sütemény árválkodik, de legalább tudják milyen a capuccino. Enni viszont itt is kell, főleg, ha megiszik az ember pár pohár bort, márpedig Tokajban ez szinte kötelező.

Külön műfaj Tokajban a gyros. Még gyros centrum is van, de az összes „gyorsétkezdében” kínálnak belőle, méghozzá több változatban.

Helyi találmány a gyros kifli(!) amit a környező üzletek is árusítanak. Ez egy amerikai hotdog kiflire emlékeztető péksütemény. A legtöbb helyen a gyros valamilyen lábosban, csirkemellből készülő húsféle, paprikával, paradicsommal, sajttal, ezersziget öntettel nyakonöntve. Mit is mondhatnék rá? Furcsa…

A híd lábánál viszont hatalmas, vastag pitába töltik a „kebabot”, sok salátával, sok hússal, finom szószokkal keverve, ami kitesz egy komplett ebédet. Nem hiszem, hogy a törökök, vagy akár a görögök ráismernének az ételükre, de magyar ízlésnek határozottan finom.
Evés mellett kultúra

A kultúrával nagyon könnyű dolgom van, hiszen már egy másfél hete zajlik a Zempléni fesztivál, aminek zárónapja augusztus 21-én lesz. Aki teheti, látogasson el erre a csodálatos tájra, és élvezze a nagyon színvonalas jazz vagy komolyzenei koncerteket, amelyek egytől-egyig különleges helyszíneken vannak megtartva, és szinte majdnem mindegyikre ingyenes a belépés.

Voltunk már Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában rézfúvós koncerten, Bodrogkisfaludon, a Patrícius Borházban borkóstolóval egybekötött koncerten, de megyünk még szerdán este Tokajba, ahol a főtéren éjszakai jazz lesz Szakcsi Gipsy Jazz- Roby Lakatos előadásában. Augusztus 20-án a Disznókő szőlőbirtok traktorgarázsában, ami talán az egyik legizgalmasabb helyszín a gyönyörű szőlőbirtok aljában különlegesre épített épületben a Bolyki Brothers a capella show-ját hallgatjuk meg, akinek van kedve, csatlakozzon hozzánk! divany.hu