Lenácizták Peresseréket

Még el sem kezdődött a Megasztár elődöntője, máris botrányt okozott a tehetségkutató egyik zenekara. A Csak Van kiszállt a Megasztárból.

„Vidám együttesünk kedd délelőtt befejezte a versenyzést a Megasztárban anélkül, hogy részt vett volna az elődöntőben – jelentette be a Csak Van együttes saját honlapján.
– A zenekar nem fogadta el a folytatás feltételeit, és nem írta alá az erről szóló szerződést” – olvasható a szlovákiai banda közleményében.

Pedig a dunaszerdahelyi fiúk produkciója lenyűgözte a zsűrit.
– A dokumentum sok pontjával nem értettünk egyet, főképp az bökte a csőrünket, hogy a producerek bármikor lecserélhetik valamelyik tagunkat. A Csak Van hobbizenekar, összeszokott társaság, nincs kedvünk ahhoz, hogy irányítsanak, szétrobbantsanak bennünket – mondta el lapunknak Bíró Szabolcs, a Csak Van tagja.

A fiúk A bukás – Hitler utolsó napjai című mozifilm egyik jelenetét újrafeliratozva tették közzé a műsorról alkotott véleményüket. A legnagyobb internetes videomegosztó portálra felkerült filmben Hitler a TV2-t személyesíti meg, négy SS-tiszt pedig a zsűritagokat alakítja.

„Aki elolvasott életében legalább másfél könyvet, az nem ír alá ekkora sületlenséget” – dorongolja le Hitler a tiszteket a megasztáros szerződés miatt. A csapat iróniával tálalja a történteket: Hitler elhízott tolószékesnek, kopaszodónak és munka nélküli bloggernek aposztrofálja a Csak Van tagjait, majd így zárja beszédét: „Azt sajnálom a legjobban, hogy most már bárki elhívhatja őket fellépni. Imádkozzatok, hogy az RTL Klub ne legyen köztük!”

A TV2 taszítónak tartja a filmet.
– A zenekar tagjai magukat minősítik ezzel az ízléstelen párhuzamállítással. Szánalmas és visszataszító, hogy az amúgy ügyes muzsikusnak bizonyuló fiatalemberek így próbálnak maguknak ingyenreklámot kicsikarni, ahelyett, hogy a zenei teljesítményükkel érvényesülnének – reagált Koltay Tamás, a TV2 szóvivője-írja a borsonline.hu

 

 

 

Csallóközi banda a Megasztár elődöntőjében!

V. évfolyamához érkezett a tehetségkutató Megasztár verseny. Újdonság, hogy az énekesek zenekari kísérettel mutathatják meg, mit tudnak. Erre ráharapott a dunaszerdahelyi Csak Van is, mely immár továbbjutó együttes. Bíró Szabolcs, a banda énekese, válaszolt néhány kérdésemre. Interjú
tv2.hu

A Csak Van a Megasztár válogatóján
tv2.hu

A Csak Van zenekar április 28-án mérettetik meg a Megasztár következő fordulóján, immár a végleges zsűri előtt.

Melyik tag ötlete volt, hogy jelentkezzetek a Megasztárba?

Hallottuk, hogy idén zenekarok is jelentkezhetnek, a döntést pedig közösen hoztuk meg, leginkább azért, hogy végre ismét legyen valamiféle konkrét célja a bandának, amiért keményen meg kell dolgozni.

Volt köztetek olyan, akit kifejezetten győzködni kellett?

Igen, volt olyan, akit rövid ideig, de győzködni kellett. Ennek oka az volt, hogy ő nem érezte eléggé felkészültnek a csapatot egy ilyen megmérettetésre. Ugyanakkor, mint már említettem, épp azért jelentkeztünk, hogy végre ismét igazán formába hozzuk magunkat.

Mit adtatok elő a válogatáson?

Egy saját szerzeményt, mely címe Izzik a galagonya, ültettünk át akusztikus hangszerekre, hogy ne kelljen a hangosítással bajlódni.

Milyen volt a zsűri összetétele?

Mivel ez még csak az előzsűri volt (és több teremben zajlottak a meghallgatások), a háromból két embert nem ismertünk. A harmadik Palcsó Tamás volt, de a termekben szinte óránként váltották egymást a régi versenyzők.

Hogyan véleményezték a produkciótok?

A helyszínen nem mondtak véleményt, leginkább az arcokról lehetett leolvasni a reakciókat. A mi előadásunkat elismerő mosollyal, sűrű bólogatások közepette hallgatták végig, Palcsó Tamás egy helyen a fő dallamot is dúdolta. A végén azért elhangzott egy pozitív megjegyzés: „Mi köszönjük, hogy itt voltatok!”

Mit vártok ettől a műsortól?

Leginkább a zenekarunk megújulását, új erőt, motivációt, inspirációt, hajtóerőt. Aktivitást és viszonylag sok koncertet.

Mészáros Veroni