Retekklub. Való Világ, ismét

Hat évvel a harmadik széria után az RTL Klub megint műsorra tűzi a Való Világot . Egyelőre nem tudni, hol lesz a villa, és mikor indul pontosan a műsor. És hogy egyáltalán befér-e az X-faktor mellé.

Az RTL Klub idén megint megpróbálkozik a Való Világgal, a napi valóságshow 2004 óta nem volt műsoron, de a csatorna hivatalos bejelentése szerint még ősszel indul a negyedik évad.

A közleménye szerint az előző széria vége óta rendszeresen kutatták a nézői reakciókat, és várták a legalkalmasabb pillanatot, hogy ismét műsorra tűzzék a valóságshow-t, amelynek második szériája örökre tönkreverte a Big Brothert. A legfrissebb kutatási eredmények azt RTL szerint azt mutatják, a 18-49 éves korosztályban tízből kilenc ember emlékszik a Való Világra, és közülük mindössze egy ember nem követte a műsort. Vagyis éppen itt az idő egy újabb évadra.

Az RTL Klub Fókusz című műsorában Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója azt mondta, a hat évvel ezelőtti utolsó adás óta sok olyan potenciális néző felnőtt, akik 2004-ben azért nem követhették a műsort, mert szüleik nem engedték nekik, hogy valóságshow-t nézzenek. A csatorna most őket is várja a képernyők elé.

A Blikk információi szerint a műsort Stohl András vezetheti, pedig az RTL Klub az X-faktorból éppen azért csapta ki, mivel véleményük szerint autóbalesete és a cserbenhagyás után méltatlanná vált arra, hogy a nézőket szórakoztassa.

A Való Világ a Tv2-n futó Big Brother után pár héttel indult 2002 őszén, akkor a 18-49 évesek körében 37,9%-os közönségarányt ért el, de még ez sem volt elég arra, hogy megverje a konkurens csatorna műsorát. A második széria viszont pár héttel a Big Brother 2 előtt indult, ezzel elszippantotta a Tv2 műsorának szinte teljes közönségét, a műsort először késő estére száműzték, majd idő előtt befejezték. A harmadik sorozat közönségaránya 2004-ben már 41,4% volt.