Az MSZP és a Jobbik ugyanazt a független polgármesterjelöltet – Tétényi Évát – támogatja Esztergomban a fideszes Meggyes Tamás ellenében – olvasható a szerdai Népszabadságban.

A napilap cikke ismerteti, hogy a Fidesz-szimpatizánsok erős támogatását élvező Meggyes Tamás országgyűlési képviselő, polgármester vetélytársa Tétényi Éva független jelölt, építész, a Magyar Építész Kamara titkára lesz, akinek a programja mögé felsorakozott a Jobbik, az MDF, az LMP, az MSZP, valamint a Polgári Esztergomért Egyesület is.

Nyíri Attila, az MSZP városi elnöke szerint Meggyes Tamással szemben csak egy széles körű összefogás vezethet eredményre. Az MSZP nem teheti meg, hogy „az egyetlen esély” miatta hiúsuljon meg. A Népszabadság azon kérdésére, hogy miként fér meg ebben az összefogásban a szocialisták és a Jobbik értékrendje, az elnök úgy válaszolt: mi nem a Jobbikkal közösködünk, hanem egy független jelölt programja mögé állunk. Az már a jelölt dolga és felelőssége, hogy kinek a támogatását fogadja el.

Tétényi Éva a napilapnak hangsúlyozta: őt nemcsak a pártok, hanem független civil szervezetek is támogatják. Elmondta: senkivel sem kötött írásos megállapodást. Mint fogalmazott: nem én csatlakozom a pártok programjaihoz, hanem ők támogatják az enyémet.