Izraelnek nyolc napja van még rá, hogy csapást mérjen a busehri nukleáris létesítményre és ezzel megakadályozza, hogy Iránnak működő atomerőműve legyen – jelentette ki helyi idő szerint hétfőn a Fox Business Networknek John Bolton, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete.

Irán a tervek szerint augusztus 21-én indítja be orosz segítséggel felépített erőművét. Bolton szerint ez után már késő lesz katonai csapást intézni a létesítmény ellen, mert a támadás után keletkező sugárzás megfertőzné az iráni polgári lakosságot.

„Ha az uránium, ha a fűtőrudak már nagyon közel kerülnek a reaktorhoz, vagy bent vannak a reaktorban, egy támadás elszabadítaná a sugárzást, ez nem kérdéses” – nyilatkozott Bolton. – „Vagyis ha Izrael tenni akar valamit Busehr ellen, akkor a következő nyolc napon belül kell cselekednie.” Ha elmarad az izraeli támadás, akkor „Irán olyan dolgot ér el, amit Izrael egyetlen ellenfele és az Egyesült Államok egyetlen közel-keleti ellensége sem, ez pedig egy működő nukleáris reaktor” – mondta a volt ENSZ-nagykövet.

Bolton ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Izrael vajon tényleg végrehajt-e egy ilyen támadást. „Nem hiszem. Attól tartok, hogy elszalasztották az esélyt”