Miskolc legzöldebb hölgye, F. Nagy Zsuzsa egykori kollégánk, úgy tűnik elcsábult. Nem félsz attól, hogy a politika ledarál, aztán meg kiköp majd magából?

Az utóbbi önkormányzati választások során is voltak megkeresések, hogy

induljak képviselő-jelöltként. Ezt mindannyiszor elhárítottam, mert
továbbra is hatékonyabbnak és tisztábbnak érzem a civil szektor keretei
között dolgozni a környezet ügyeiért, mint bármely párton belül.
Azonban
alakult Miskolcon egy civil egyesület (Szemléletváltást Miskolcon) ,
amelynek, miután engedték, hogy „kicsit” hozzátegyek a programhoz, s
miután megyőződtem arról, hogy az egyesületben semmilyen szélsőséges irányzat nem
jelenik meg a tagok között, végülis hétfőn igent mondtam.
Ismert, hogy közéleti munkám során elsősorban a közösségi-családi
érdekekre, a környezeti ügyekre, az egészéges, élhető környezet
fontosságára igyekszem felhívni a figyelmet. Tapasztalataim szerint a
várospolitikai ügyek döntéseinek többsége nem a szakmai, és nem a
társadalmi érdekek alapján születnek, hanem túlzottan átpolitizált,
pártpolitikai érdekek alapján, amely a közérdek szempontjait túlságosan
gyakran mellőzik.
A Szemléletváltásért Miskolcon Egyesülethez csatlakozva célom, hogy a
következő önkormányzatban érdemben jelenhessenek meg a civil szervezetek
és szakmai véleményük, elősegítve, hogy az önkormányzat a döntései során
a gazdasági mellett a társadalmi és környezeti szempontokat is hasonló
súllyal mérlegelje, egy élhetőbb város fejlesztése érdekében.
Úgy gondolom, hogy ha csak 1-2 ember is bejut a közgyűlésbe,
folyamatosan alkalom lesz civil és zöld érdekek tematizálására a helyi
közéletben – nyilatkozta a eszakhirnok.hu-nak F. Nagy Zsuzsa.