Újabb értékes leleteket talált az a kutatócsoport, amely a Borsod megyei Rudabányán, a Rudapithecus lelőhelyén folytat ásatásokat.

Előkerültek már Rudapithecus- és Anapithecus-fogak, továbbá egy hím Rudapithecus combcsontját is megtalálták. Kordos László professzor, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója elmondta, hogy július közepén vonultak fel a területre, ahol a munka augusztus 12-ig tart. A földtani intézet a Torontói Egyetemmel együttműködve végzi az ásatásokat, a rudabányai lelőhelyen 22 kanadai diák dolgozik.

Jelenleg azon a helyen „ásnak”, ahol tavaly abbahagyták a munkát. Már eddig is nagyon gazdag „termést” eredményeztek az idei munkálatok, hiszen a fogak mellett előkerült az a hím combcsont, amely jól tükrözi az egyed méretét. A professzor magyarázata szerint ez abban újdonság, hogy bár a fogazatra támaszkodva eddig is sejtették, hogy a hím és a nőstény Rudapithecus jelentősen különbözött egymástól méreteit tekintve, erre korábban csak következtetni lehetett. Most a combcsont alapján pontos számításokat végezhetnek – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a megtalált állat eredetileg – a lelet fényében – jó negyven kilós majom lehetett.

Elmondta, hogy a sok eső nehezíti az ásatás körülményeit. Eredetileg azt tervezték, hogy azon az ásatási területen dolgoznak majd, ahol az első lelet az 1970-es években előkerült, de a tavaszi csapadékmennyiség miatt megcsúszott a talaj – ott egyelőre nem tudnak ásni, hiszen – mivel a talaj mozgásban van – életveszélyes is lehet. Könnyen elképzelhető, hogy akár éveket is várni kell ezen a részen a földrétegek kiszáradására – vélekedett. Közlése szerint a jelenlegi ásatási helyszínen van még néhány köbméternyi terület, amelyet „átnéznek”, de meghagynak egy bizonyos részt, hogy az utókornak is maradjon „kutatnivaló”.

Felidézte, hogy a borsodi település térségében több mint 35 éve zajlanak ásatások, és szinte valamennyi alkalommal jelentős és értékes leletanyagot találtak. Eddig a terület mintegy hatvan százalékát kutatták át, arra törekedve, hogy minél kevesebbet mozgassanak meg a földből, ám a lehető legtöbb információt kapják.

Rudabányán az emberré válás 10 millió évvel ezelőtti időszakában közel száz ősállat között két ősmajomfaj is élt: a Rudapithecus hungaricus, amelyből később, 6-8 millió évvel ezelőtt kialakulhatott az emberhez, valamint a csimpánzhoz és a gorillához vezető leszármazási vonal, valamint a rejtélyes Anapithecus hernyaki. Az igazgató szerint Rudabánya az adott időszakból a világ leggazdagabb lelőhelye.

A mindössze 18-szor 20 méteres terület, ahol 1971 óta végeznek ásatásokat, egykor mély völgy volt, szurdokszerű mocsár, ahová a trópusi esők alkalmával a víz lemosta az elhullott állatok tetemeit, és azok ott megőrződtek. Ezért ilyen gazdag a lelőhely, ahol eddig mintegy két és fél száz lelet került elő, köztük világszenzációsak is.