A bázeli illetőségű férfi a svájci sajtó szerint ugyanazzal a gépfegyverrel végezte ki Gamauf főtörzsöt, amellyel odahaza versenyeken indult. Alighanem egy pár héttel ezelőtti bajnokságon tartotta a mészárlás főpróbáját.

Három nappal a véres alsóörsi lövöldözés után külön nyomozócsoport alakult, hogy tisztázza Sz. Bálint és Gamauf János viszonyát, a gyilkosság indítékát. Sz. Bálintról szinte semmit nem árulnak el, de a Svájcban élő fiatalemberrel már az ottani sajtó is élénken foglalkozik.

Kiderült, hogy teljesen legálisan tartotta magánál gépkarabélyát és maroklőfegyvereit

, hiszen tartalékos katonaként rendelkezett engedéllyel. A férfi hétfőn autóba ült, s meg sem állt Magyarországig, gond nélkül hozta át a határokon halálosztó arzenálját. Nagymamája, Annuska néni alsóörsi házában szállt meg, majd szerdán hajnalban Stgw 90 típusú gépkarabélyából golyózáport zúdított Gamauf János főtörzs-őrmesterre. A lövöldözésben a rendőrön kívül életét vesztette a tűzvonalba véletlenül bekerülő 21 éves főiskolás, Németh Ádám is. Sz. Bálint ezután saját koponyájába röpített golyót. De ki is volt a titokzatos merénylő? Sz. Bálint a bázeli kikötőben lévő irodaházak egyikében dolgozott. Pedáns, katonás fiatalember volt, rövid barna haját mintha mindig frissen vágták volna. Vigyázott kondíciójára is, kifejezetten sportos testalkata volt. A svájci lapok szerint a szomszédai arról beszéltek, hogy félt a macskáktól, s gyűlölte, ha a szőrük rátapadt a ruhájára.

Andreas Thummel, az ASV Münchenstein lövészklub elnöke lapunknak elmondta: Sz. Bálint nem volt tagjuk, gyakorolni és versenyezni járt hozzájuk.
– A fiatalembert hónapok óta nem láttuk, megdöbbenve értesültünk róla, mit tett Magyarországon – tette hozzá Thummel úr.

Felsőörsi ismerősei szerint Sz. Bálint szülei még iskolás korában elváltak, apja ezután keveset foglalkozott vele, emiatt szeretethiány alakult ki nála. Nem hisznek benne, hogy intim kapcsolata volt a rendőrrel, hiszen azt tervezte, hogy feleségül veszi egri származású barátnőjét. Az RTL Klubban tegnap este megszólalt a főtörzs édesanyja. Cáfolta, hogy szerelmi viszony fűzte volna fiát a gyilkoshoz, szerinte nem is ismerték egymást. A támadás nem a fia, hanem „a rendőr” ellen irányult.

Ahogy a Bors megírta: a rendőrség nem nyilvánította hősi halottá a lelőtt kollégát. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) magyarázatot követel.

Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára szerint rengeteg rendőr sérelmezi az ORFK közönyét. A kolléga szolgálatot teljesített, jár neki az ilyenkor szokásos méltó elismerés.

A Belügyminisztérium közlése szerint a mostani eset nem hasonlítható össze Radovic Dusán halálával. Ismeretes: a zuglói főhadnagyot egy nap alatt hősi halottá nyilvánították.
– Az alsóörsi bűntény tényállásának megállapítása jóval több nyomozati cselekményt igényel, mint a Keleti pályaudvarnál történtek – érvelt a BM sajtóosztálya.
borsonlie.hu