Tizenegy magyarnak szurkolhatunk

Az augusztus 8-án, a világon egyedülálló módon egymást követően tizennegyedik alkalommal megrendezendő tiszaújvárosi TVK ITU Triatlon Világkupán 33 ország versenyzői mérik össze tudásukat.

Az olimpiai távú, így 1500 m úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló viadal női futama vasárnap 10.30-kor, a férfiak csatája pedig 13.30-kor kezdődik a közeli sajószögedi Tolnai-tóban. A két körös úszás befejeztével partot érő sportolók kerékpárra pattannak és betekernek Tiszaújvárosba, ahol még hét, egyenként 5 km-es kör vár rájuk. A második depózás után jön a befejező szám, a 10 km-es futás, melyet négy, a versenyközpontot is érintő körben hagynak maguk mögött a triatlonosok.

A magyar hölgyek közül hatan – Balogh Barbara (ORTRI), Horváth Gréta (Kaposvári AC), Kovács Zsófia (GYÖTRI-Gyöngyös), Szalay Szandra (ORTRI), Tóth Zsófia (TVK-Mali TK) és Vanek Margit (Budaőrsi TKE) – indulhatnak. A férfiaknál öt magyar név – Bajai Péter (Mogyi SE), Fecskovics Attila (Debreceni Sportszolgáltató Kft.), Pocsai Balázs (Debreceni Sportszolgáltató Kft.), Rendes Csaba (TVK-Mali TK), Vanek Ákos (Budaőrsi TKE) szerepel a résztvevők között.

Az érdeklődésre jellemző, hogy száznál is többen szerepeltek a várólistán, melynek éllovasaival kiegészülve alakult ki a 75-75 tagú mezőny.

Lehmann Tibor, a TVK-Mali Triatlon Klub vezetőedzője szerint a 10.30-kor rajtoló női futamon a tavaly Tiszaújvárosban ezüstérmes orosz Irina Abysova, a bronzos ausztrál Felicity Sheedy-Ryan, a szintén az elitben jegyzett brazil Carla Moreno, a brit Jodie Swallow és Vanessa Raw, a dán Helle Frederiksen, vagy a spanyol Maria Pujol is odaérhet a dobogó közelébe. – A férfiaknál a legnagyobb meglepetést a spanyolok tavalyi junior világbajnoka, Mario Mola okozhatja, aki a Dextro Energy Triatlon ITU Világbajnoki sorozat legutóbbi, londoni állomásán ötödik tudott lenni – fogalmazott a versenyzőként Eb-ezüst- és bronzérmekig, jutott sokszoros magyar bajnok szakember. – A Vladimir Turbaevsky nevével fémjelzett kiváló úszó oroszok némi szerencsével – tavalyhoz hasonlóan – idén is tarolhatnak. A brazil Reinaldo Colucci dobogós és Top10-es eredményekkel büszkélkedhet, így ő is bejöhet jó helyen. Több, ma még ,,ismeretlen” sportoló is szerepel a rajtlistán, akik közül véleményem szerint egy év múlva többet ismerősként figyelhetünk majd, mert addigra leteszik névjegyüket a nagy nemzetközi erőpróbákon.