A Bor, Mámor, Bénye szervezői az erdőbényei kertekbe invitálják a vendégeket, a rendhagyó, több helyszínen zajló fesztivál olyannak mutatja be a borvidék kultúráját, amilyen az itt élők szerint lehetne és lesz is.

A szervezők azt szeretnénk, hogy az idelátogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászok portáira, üljenek le a kertben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét és érezzék át a vidék sajátos hangulatát. Ismerjék meg s vigyék hírét a Hegyalja e varázslatos szegletének. Ígérik, néhány utcán végigsétálva, mindegyik helyszínen egy kicsit más hangulattal fognak találkozni.

A helyi ízeket, a zempléni ételeket ugyanolyan fontosnak tartják, mint a környező hegyeken termő szőlőből készült bort. A szervezők álma, hogy néhány év múlva a zempléni erdőkben termett gomba, a helyi gyümölcsökből készült lekvár, a környező réteken gyűjtött kakukkfű, a szalonna, a kolbász, a juh- és kecskesajt ugyanolyan könnyen beszerezhető legyen Erdőbényén ,mint egy palack jó bor.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett fesztiválra – melyet annakidején, egyebek mellett a gasztroblogger, Bodrogi Eszter (Fűszer és Lélek) és a helybeli, kézműves Homonna borászat tulajdonosa kezdett szervezni – neves hegyaljai, zempléni éttermeket hívtak meg, hogy megtudjuk ők mit gondolnak a helyi konyháról, a zempléni ízekről. Zenei programból színes lesz a kínálat. Igaz, ezekért is sétálni kell majd egy kicsit: lesz akusztikus gitárzene, népdal, templomi kóruskoncert; több jazzkoncert, fellép Tóth Viktor, valamint a Hot Jazz Band.

Erdőbénye, augusztus 6-7.