Fedezetkezelő helyett működőképes megoldást kínál a köztársasági elnöki aláírásra váró közbeszerzési törvénymódosítás – mondta a Napinak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke.

Az építőipari szakma által kivitelezhetetlennek és alkotmányellenesnek minősített építtetői fedezetkezelő helyett lépcsőzetes fizetés bevezetésével szab gátat a lánctartozás növekedésének a közbeszerzési törvény múlt heti módosítása – írja [1] a Napi Gazdaság. Az új rendszerben a generálkivitelezővel szerződéses kapcsolatban lévő alvállalkozó a számláján részletezi a munkában részt vevő alvállalkozókat és az általuk végzett munka értékét is – ezt fizeti ki 15 napon belül első lépésben a megbízó. Második lépésben a generálkivitelező kapja meg a neki járó összeget 15 napon belül akkor, amikor igazolja, hogy átutalta a vele közvetlenül szerződéses kapcsolatban lévő alvállalkozók díját.

Ez a megoldás elfogadható az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) számára – hangsúlyozza Koji -, a szövetség ugyanis többek között azt kifogásolta a fedezetkezelővel kapcsolatos, immár hatályon kívül helyezett szabályozásban, hogy a generálkivitelezőnek az egész alvállalkozói láncért felelősséget kellett volna vállalni. Ugyanakkor – emelte ki az ÉVOSZ alelnöke – a magánberuházásoknál 1,2 milliárd forint fölött még érvényben van a fedezetkezelőre vonatkozó jogszabály, amit elvileg az építési törvény módosításáig kötelező lenne alkalmazni.

Az alelnök az ágazat számára fontos módosítások közé sorolja, hogy a kis- és közepes vállalkozások ezentúl részajánlatokat is tehetnek a kiírásokra. Könnyebbség a piaci szereplőknek, hogy az ajánlatkérési szakaszban még nem kell eredeti igazolásokat benyújtani, és jelentős előrelépés az is, hogy ha a versenyben csak egy ajánlat marad, akkor azt is el kell bírálni – nincs szükség a közbeszerzési eljárás megismétlésére. Kifejtette, a módosítás elfogadható szintre, maximum 5-5 százalékra csökkentette a teljesítési és a jó teljesítési garanciák mértékét.
hirdetés

A feltétel nélküli bankgarancia érvényesítésével kapcsolatban azonban egyelőre folynak az egyeztetések – tette hozzá a Koji László. A korrupcióellenes intézkedések közül kiemelte az ajánlatok ajánlattevők általi megismerhetőségét, valamint azt, hogy a kamarák és az érintett szakmai érdekképviseleti szervek – közte az ÉVOSZ – is indíthatnak jogorvoslati eljárást. Fontos változás, hogy ezentúl nem kell hivatalos közbeszerzési tanácsadót és átláthatósági biztost alkalmazni.
napigazdasag.hu