Több mint 19 ezer forintot ért meg egy-egy fotó az előző ciklusban a magyar állam egyik cégének

.
A területfejlesztési pályázatokat lebonyolító VÁTI Nonprofit Kht. 7,2 millió forintot fizetett ki egy magáncégnek 375 fényképért 2008 őszén. Verseny nem volt, amit a VÁTI illetékese azzal magyarázott a Hírszerzőnek, hogy a megbízás összege nem érte el a 8 milliós közbeszerzési értékhatárt.
A belső előírás szerint azonban az 1 millió forintot meghaladó kötelezettség-vállalásnál három cégtől kellett volna ajánlatot kérnie a VÁTI-nak. A betéti társaságnak a 2004 és 2006 között elkészült vidéki beruházásokat kellett dokumentálnia. A teljesítést jogászok vizsgálják.