Elpusztult bálnát találtak a Sapphire Princess luxus óceánjáró orrára szegeződve. szorulva. Az állat tetemét szerda reggel fedezték fel a hajó orrának a víz áramlását segítő vízvonal alatti kiöblösödő részén . A bálna feltehetően az éjszaka folyamán szegeződött fel a hajóra. A brit Daily Mail szerint az óceánjárók, hiába a fejlett radarrendszer, csak szemmel tudják észlelni a tengeri emlősöket, ami gyakran okoz gondot bálnákkal teli vizeken.

Tíz éven belül ez már a harmadik alkalom, hogy a Princess Cruises hajózási vállalat alaszkai flottája védett tengeri emlőssel ütközött. A 13 méteres hosszúszárnyú bálna egy felnőtt nőstény volt.

A szakemberek csak a tetem boncolása után tudják megállapítani, hogy az ütközés okozta-e az állat halálát. Az esetet mindenképpen kivizsgálják, mert az amerikai törvények szerint a hosszúszárnyú bálnák veszélyeztetett fajnak minősülnek, ezért rendkívül ügyelnek védelmükre. Az is elképzelhető, hogy a bálna már halott volt, amikor a hajóval ütközött.

Ugyanez a hajó tavaly egy – szintén végveszélyben lévő – közönséges barázdásbálnával ütközött. A hajózási társaságnak 2007-ben 750 ezer dollárt (164 millió forintot) kellett fizetnie egy 2001-ben történt baleset miatt. Akkor a Glacier Bay Nemzeti Park területén találtak egy összetört fejű bálnatetemet, amit feltehetően egyik hajójuk ütött el. A hajótársaság nem ismerte el, hogy elütötte volna a bálnát, de bűnösnek vallotta magát, amiért a hajóik egyszer sem lassítottak a bálnákkal teli vizekben biztonságosnak vélt sebességre.