Nem csitulnak továbbra sem a kedélyek a miskolci önkormányzati választókörzetek határainak kijelölése kapcsán

 

Újabb közleményt adott ki az MSZP Miskolc Városi Szervezete és dr. Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő is.
A Miskolci Szocialisták megdöbbenve értesültek arról, hogy dr. Kovács János megyei főjegyző – jóval a törvényben rögzített határidőn túl – csak tegnap végzett a miskolci önkormányzati választókörzetek végleges felosztásával.
„Főjegyző úr ezzel is bizonyította, hogy bírálataink jogosak munkájával kapcsolatosan, ténykedését a totális dilettantizmus jellemzi. Továbbra is tiltakozunk a választókerületek felosztása ellen, amely nélkülöz minden szakmaiságot, s melyben sem a választókerületek létszámarányát, sem pedig Miskolc földrajzi adottságait nem vette figyelembe.
Tiltakozunk a választókerületek politikai indíttatású felosztása ellen is: a megyei főjegyző ugyanis törvényellenesen, dr. Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselővel közösen alakította ki a választókerületek határait. Ezt a tényt a főjegyző úr egy korábbi nyilatkozatában el is ismerte.
Az elmúlt hetek történései Miskolcon is – csakúgy, mint a megye és az ország több településén – bebizonyították, hogy a Fidesz gátlástalanul igyekszik maga alá gyűrni politikai ellenfeleit. Teszi ezt a legtöbb esetben minden szakmai indokot nélkülöző, gyakran törvénysértő módon, s ezzel veszélyezteti a 20 éve kialakult magyar önkormányzatiságot” – áll az MSZP közleményében.

„Visszautasítom Káli Sándor, Bartha György és Szebeni Péter szocialista képviselők hazugságait” – kezdi közleményét dr. Zsiga Marcell.
„A miskolci szocialisták az elmúlt kampányhoz hasonlóan ismét megpróbálják megtéveszteni a miskolciakat és arról keveset beszélnek, hogy a körzethatárok módosítását érintő értekezésen rész vett a Káli Sándor vezette polgármesteri hivatal aljegyzője és hivatalnoka.
A Fidesz a takarékosság jegyében csökkentette az önkormányzati képviselők és a körzetek számát.
A szocialistáknak, úgy tűnik, nehéz megérteniük, hogy valamennyi pártnak– így nekik is – a nemzeti együttműködés jegyében áldozatokat kell hozni Miskolcért, azaz kevesebb pénzért, kevesebb képviselőnek többet kell dolgoznia” – áll a közleményben.