A járművet az „European Operation Bus” közlekedési akció keretében, az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a pákozdi pihenőhelyen ellenőrizték a rendőrök.

A 48 éves dabasi sofőr nem tudott forgalmi engedélyt, menetlevelet bemutatni, nem volt a birtokában a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott engedély, s nem rendelkezett belföldi személyszállító igazolvánnyal sem. Továbbá 2008 decemberében lejárt a vezetői engedélyének orvosi érvényessége is – mondta Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Az autóbusz további ellenőrzése során kiderült, hogy a jármű egy másik buszra kiadott forgalmi rendszámmal közlekedik. A rendszámot a sofőr cserélte ki a felesége tulajdonában levő buszéra, mivel az általa vezetett jármű műszaki érvényessége 2008 júliusában lejárt, s a buszt az idén februárban hat hónapra kivonták a forgalomból.

A rendőrök az utasokat leszállították, s intézkedtek a gyerekek és kísérőik továbbszállításáról.