Lapáton Pintér, jön Kopácsi. A CBA-nak coki

Illés Zoltán csütörtökön, Felsőzsolcán helyi képviselőkkel és a vízügyi igazgatóság vezetőjével tartott bejáráson jelentette be, hogy felmentette Pintér IstvántP1080030_640x480 P1080082_640x480P1080138_640x480P1080115_640x480P1080046_640x480, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét. Az államtitkár ezt az igazgató szakmaiatlan döntéseivel, a jogszabályok be nem tartásával és a nem megfelelő munkavégzéssel indokolta az SZDSZ-es kádernak tartott Pintért. A megbízott igazgató Kopácsi Éva, aki már eddig is a felügyelőségen dolgozott. A többi között az lesz a feladata, hogy a felügyelet gazdálkodását, a szakmai kérdéseket és a kiadott engedélyeket vizsgálja felül.

Illés Zoltán azt mondta, visszavonják azt az engedélyt, amelyet az árvíz után, június 9-én adtak ki a CBA-nak. Az államtitkár úgy fogalmazott: „szó nem lehet arról, hogy nagyvízi mederben, ilyen helyzet után bárki bevásárlóközpontot építsen”. (A kiadott engedély egyébként nem volt jogerős, mert Felsőzsolca megfellebbezte.)

Az államtitkár azt mondta, javasolni fogja, nevezzenek ki miniszteri biztost a borsodi régió árvízproblémáinak kezelésére. Illés szerint 4-5 milliárd forintra lenne szükség védművek, záportározók, átereszek építésére, amelyekkel a következő árvizek megelőzhetők. Úgy számolt, egy-másfél év múlva Felsőzsolcától északra, a Bódván és a Sajón a nyolc tervezett záportározóból legalább három elkészülhet – feltéve, hogy a terület magántulajdonosaival meg tudnak egyezni. A tervek szerint, ha egy hónapon belül újabb árvíz érkezik, a Felsőzsolca mellett húzódó M30-as autópálya átvágásával segítik a víz levonulását, és próbálják megóvni a várost. Illés szerint azonban fél év múlva elkészülhetnek az autópálya alá tervezett átereszek, amelyeknek a költsége 1 milliárd forint, kevesebb, mint az az összeg, amelyet most a kormány a kétszáz összedőlt felsőzsolcai ház újjáépítésére szán.