Osztódásra serkenti a fogakat felépítő sejteket az az anyag, amely laboratóriumi körülmények között segített a kísérleti egerek lyukas fogait visszaállítani eredeti állapotukba, mindössze egy hónap alatt.

A francia Orvosi és Egészségügyi Kutatások Országos Intézetének munkatársai azt vizsgálták, hogy a pigmentsejtek működését stimuláló hormon, az úgynevezett MSH hatással van-e a fogak sejtjeinek osztódására.

A kutatók az MSH-t egy aminosavval vegyítették, majd az anyaggal emberi fogakból nyert sejteket, egy másik kísérlet során pedig egerek szuvas fogait kezelték; ez utóbbi vizsgálat esetében a lyukak egy hónapon belül eltűntek.

A gél állagú anyagot még tesztelik, de a szakértők szerint három-öt éven belül a fogorvosok is alkalmazhatják.