The Times: Éljen Magyarország és a „Viktokrácia”!

Orbán Viktor szembeszállt az IMF-fel és az EU-val, nem hajtotta végre a megszorításokat, amikre kötelezné a Nemzetközi Valutaalap, és megvédte a nemzet szuverenitását – dicséri a The Times a magyar miniszterelnököt.

Az IMF és a magyar kormány között megszakadtak a tárgyalások, ugyanis a Nemzetközi Valutaalap hazautazott. Ennek következtében a hitelminősítők Magyarország adósbesorolásának rontását helyezték kilátásba. A S&P leminősítése különösen nagy érvágás lenne, ugyanis így már a befektetésre nem ajánlott, bóvli szintre küldenék le a magyar adósság besorolását.

A The Times konzervatív napilap arról számol be, hogy Magyarország nagy megdöbbentést keltett világszerte, hogy nemet mondott az IMF-nek. Magyarország kimondta a tiltott szót, a nemet, akárcsak „A majmok bolygója” című film rabszolgái – fogalmaz a The Times-ban Adam LeBor.

Az IMF és az EU költségvetési kiigazításra és megszorításra utasította a kormányt, amit nem voltak hajlandók meglépni, még terv formájában sem. A Valutaalap képviselői összeomlásról beszéltek, amikor elhagyták az országot.

Egyelőre nem omlott össze az ország, pedig már több mint egy hete elmentek

  , a forint ugyan gyengült az euróval szemben, jelenleg is a 287 HUF/EUR szint körül mozog, de a svájci deviza nem erősödött, csapán hajszálnyit, ma délben 211,55 forint az alpesi deviza.

A kormány a szigorú fiskális politika helyett, ami megszorításokkal járhatna jövőre is, más úton próbál növekedést elérni. Orbán Viktor kormánya a gazdaság kifehérítésében, az üzleti környezet egyszerűsítésében és az adócsökkentésben látja a lehetőségeket.

Az IMF-nek ugyan joga van tárgyalni Magyarországgal a 2008-as 20 milliárd dolláros mentőcsomag miatt, de a szerző szerint Magyarországnak is joga van „fegyvert rántani” és megőrizni nemzeti szuverenitását.

LeBor úgy véli, hogy a kommunistákhoz hasonlóan a nemzetközi tőke, a pénzemberek „lopják” a nemzetek szuverenitását. Dicséri Orbán Viktort, amiért nem hajtott fejet az IMF és az EU előtt, ezzel nemet mondva arra a folyamatra, ami régóta játszódik a világban. Ez a magatartás mintaadó lehet a többi nemzet számára is, akiknek dolguk van az IMF-fel. Hasonló láncreakciót válthat ki a bankadó magyarországi bevezetése is, amitől a pénzemberek tartanak

Éljen Magyarország, amiért szembe szállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. „1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt” – fejezi be.

 

A hétvégén a Der Standard című liberális osztrák lapban jelent meg egy vendégkommentár, amelyben a szerző, Ernst Michael Brauner bírálta az EU-t és a Valutaalapot, amiért kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben.

Der Standard: az EU és az IMF magatartása igazán nagy disznóság

Számos közgazdász azonban kritikával illeti a magyar kormányt. Róna Péter szerint tovább kell folytatni az IMF-fel a tárgyalásokat, a 2008-ban aláírt szándéklevél is erre kötelezi a kormányt. Módosítani pedig csak tárgyalás útján lehetséges.

Róna Péter úgy véli, hogy a „nemzetközi pénzpiacon Magyarország csak az IMF hitelesítése mellett juthat hozzá további finanszírozáshoz”.