Szűcs Erika: érdeklődjenek a már említett kormánybiztosnál, vagy Fidesz-es megyei elnököknél

Közleményben reagált Szűcs Erika volt szociális és munkaügyi miniszter Sebestyén László és Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselők múlt heti vádjaira .
A két képviselő azt kifogásolta, miért kapott Szűcs Erika volt minisztériumától többmilliós sajtófigyelési megbízást.

„Sebestyén László és Zsiga Marcell sajtótájékoztatója azt sejteti, hogy nem tudják, Magyarország legnagyobb gondja 20 éve a foglalkoztatás alacsony szintje, azon belül különösen a képzetlen és régóta munka nélkül lévők magas száma. Miniszterségem alatt, vezetésemmel született a szociális segélyezés helyett foglalkoztatást kínáló „Út a munkához program”, amely 2009 áprilisában indult. Bár én távoztam a miniszteri székből, a program a Bajnai kormány programjának egyik fő intézkedése és vállalása maradt, felelőse pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium lett.
A gyakorlati megvalósítás problémáinak összegyűjtésébe és a tapasztalatoknak a 2010-es költségvetésben és szabályozásban történő hasznosításába vont be az új miniszter, a megbízatási szerződésben 10 különböző feladatot meghatározva számomra! A szerződés tárgyát és összefoglaló eredményét bárki elolvashatja az MSZP.hu belföld rovatban. A szerződésnek törvényes akadálya nem volt, mint ahogy ma sincs akadálya, hogy Papcsák Ferenc parlamenti képviselő kormánybiztosként saját kormányának „dolgozzon”.A szerződés tényét 2010-es vagyonnyilatkozatomban feltüntettem, tehát semmiféle kormányváltás nem kellett ahhoz, hogy erről a közvélemény tájékozódjon, csak a politikai boszorkányüldözés harsonája szólalt meg a kormányváltás okán.
Munkám eredményeként is a program 2010-ben bővülő költségvetési forrásokkal és javuló feltételekkel folytatódik tovább (pl. szakképzési lehetőségekkel, közmunkákkal, vállalkozói foglalkoztatás jelentős támogatásával) és év eleje óta a tavalyi foglalkoztatási csúcshoz közeli számban, azaz 80-100 ezer ember számára kínál legalább 4,5 hónapos munkát. Miskolcon a program egy komoly befektető munkahelyteremtésének megfelelő kb. 1000 fős foglalkoztatási lehetőséget jelent!!! A teljes munkaerőpiac helyzetének javítása nem volt a feladatom, de megjegyzem, hogy a foglalkoztatási helyzet 2010 eleje óta már javul, igaz még lassú ütemben.
Ami az időmérleget illeti, számolni tudni kell! Megbízás esetén a munkavégzésre rendelkezésre álló idő nem 5 nap 8 óra, hanem 7 nap és akár 14-16 óra. Ha ez érdekli a nyilatkozókat, javaslom, érdeklődjenek a már említett kormánybiztosnál, vagy Fidesz-es megyei elnököknél, szóval saját táborukban, hogy ők hogyan csinálják és milyen eredményekkel három-négy fontos és díjazott feladatukat.
Szűcs Erika”