Az elmúlt hetek kirekesztő megnyilvánulásai elleni tiltakozásként, civil kezdeményezésre demonstráció szervezünk 2010. július 21-én 17 órától a Parlament elé.

Az Országgyűlésben mandátumot szerzett politikai pártok, a választott települési tisztségviselők a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgára iránt egyenlő felelősséggel tartoznak. Egyre több példát látunk arra, hogy ezek a szereplők a rájuk ruházott hatalommal visszaélve hátrányosan megkülönböztetnek, kirekesztenek, pellengérre állítanak az érdekeiket megvédeni képtelen embereket.

A Jobbik az árvízkárosultak megsegítésére szervezett adománygyűjtésének kedvezményezettjei közül nyíltan kizárta a károsult és rászoruló roma származású embereket (lásd bővebben a mellékletben).

Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármester szégyentáblát tett közzé az általa érdemtelennek nyilvánított szegényekről.
A fenti cselekmények ellen több jogvédő szervezet, magánszemély, közéleti személyiség emelte fel a szavát. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy ennél többre van szükség!

Gyere/Jöjjön el demonstrációnkra!
Fogjunk össze roma honfitársainkért és tiltakozzunk a kirekesztés ellen!

A téma komolysága miatt több közéleti személyiség jelezte a rendezvényen való felszólalási szándékát! Ez ügyben egyeztetések jelenleg zajlanak.

A demonstráció helyszínén adománygyűjtést szervezünk a rászorulók számára. Az adományok továbbításáról a rendezvényt követően gondoskodunk.