A CBA is  felhúzna egy áruházat az ártéri területen

Elkezdődött az építkezés Felsőzsolca határában, azon az ártéri területen, amelyre június elején, akkor adtak ki építési engedélyt, amikor a területet már elöntötte a megáradt Sajó.

 A terület Miskolchoz tartozik, és közelében van az a két nagyáruház, amelyek szintén ártéren épültek, és napokig víz alatt álltak.

A Felsőzsolca határában lévő Miskolchoz tartozó telken a földmunkákat végzik a munkagépek. Egy élelmiszer-áruházlánc logisztikai központja épül majd.

„A rendelkezésre álló információm annyi, hogy a területen a CBA egyik tulajdonosának jelenleg is érvényes építési engedélye van” – mondta Fodor Attila, a CBA szóvivője.

A terület még víz alatt volt, amikor a miskolci önkormányzat építési engedélyt adott ki rá, mert a beruházó minden engedélyt, így a vízjogi hozzájárulást is beszerezte. Azt a környezetvédelmi felügyelőség adta ki, arra hivatkozva, hogy ki kellett adniuk a szakvéleményt, mert Miskolc építési szabályzata korábban beépíthetőnek minősítette a területet. A környezetvédelmi államtitkár szerint tarthatatlan és felháborító, hogy még mindig kerülnek elő olyan építési engedélyek, amelyeket a nagyvízi mederre adtak ki. „A miskolci székhelyű felügyelőségnél nemcsak vizsgálat folyik az adott ügyekből kifolyólag, hanem személyi konzekvenciája is lesz a felügyelőség engedélykiadó tevékenységének” – mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár.

Illés Zoltán szerint építési moratóriumot kellene hirdetni, ezt a helyi környezetvédelmi felügyelőségnek és az önkormányzatnak együtt kellene elrendelni. Az államtitkár egy törvény előterjesztését tervezi, amely kimondaná, hogy az ártérbe épült házaknak, üzleteknek olyan biztosítást kell kötniük, amely fedezné a terület beépítése miatt keletkezett árvízkárokat. Az áruházlánc szóvivője későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy a jelenlegi helyzetben is megépítik-e a központot.

www.rtlhirek.hu