A felsőzsolcai önkormányzat várhatóan még ezen a héten azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hogy az árvíz sújtotta települést vegyék egyedi elbírálás alá

– mondta Eszlári Györgyi (Fidesz-KDNP), a település alpolgármestere, az újjáépítési munkacsoport elnöke kedden. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolchoz közeli több mint hétezer lakosú várost a júniusi árvíz minden más településnél jobban sújtotta, kétszáznál több ház dőlt össze, a 2200 lakóingatlanból 1800 sérült meg, az árvíz több mint ötezer embernek okozott kárt – emlékeztetett az alpolgármester.

Mint mondta, az árvíz Felsőzsolcán okozta a legnagyobb kárt, ezért is kérik, hogy a település a kárenyhítés szempontjából egyedi elbírálásban részesüljön. Fogalmazása szerint az árvízi kárenyhítésről szóló kormányhatározat némi csalódást okozott. „Soványabb, mint amire gondoltam” – tette hozzá az alpolgármester, megjegyezve: a kormány csak a megsemmisült lakóépületek újjáépítéséhez és csak az elemi lakhatás feltételeinek megteremtéséhez nyújt anyagi támogatást, ezt kevésnek ítélik. A kormányhatározat ráadásul keretösszegről, 3 milliárd 170 millió forint támogatásról szól, ezt a kabinet az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsult 317 magánlakóházban élők lakhatási feltételeinek megteremtésére szánja. A kormány a múlt héten 173 összedőlt felsőzsolcai házról tudott, ezért ítélt meg erre a célra 1 milliárd 730 millió forintot, de a mai napig 201 ingatlan vált rommá, és tartani lehet attól, hogy további, rossz állapotban lévő vályogházak omlanak össze – mondta Eszlári Györgyi, hozzátéve: a Felsőzsolcának szánt pénzt ezek szerint többfelé kell osztani, így az egy-egy ingatlan újjáépítésére szánt összeg csökken.