A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány több minisztere is az elszámoltatások látóterébe került különböző szerződések miatt – mondta kedden Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos.

Szűcs Erika volt szociális miniszterrel lemondása után saját korábbi tárcája kötött több millió forintos tanácsadói szerződést sajtófigyelésért, Hiller István oktatási minisztersége idején több gyanús szerződést is kötött már az új Orbán-kabinet terhére, Draskovics Tibor szerepét az
áfa-visszatartások ügyében vizsgálják, Gyurcsány Ferenc és Bajnai
Gordon ex-kormányfők pedig a sukorói kaszinó-beruházás kapcsán

kerültek a kormánybiztos látóterébe – sorolta a fideszes politikus.

Papcsák Ferenc hozzátette: az is bizonyos már, hogy a BKV-hoz hasonló
alrendszer működött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) is, a
gyanús szerződésekkel érintett cégek is ugyanazok, mint a közlekedési
társaságnál.
hirdetés

A kormánybiztos ezenkívül beszélt a LEADER-programról, amelynél még az előző kormány vizsgálata állapította meg, hogy több mint 300 millió
forinttal nem tudtak elszámolni.

Osztogatnak Felsőzsolcán

Elindult a ruhák és bútorok kiosztása az árvízkárokat szenvedett lakosok között Felsőzsolcán. A lakosok, akik a múlt héten demonstrációt szerveztek a polgármesteri hivatal elé, és a városvezetés lemondását követelték, körlevél formájában kaptak választ feltett kérdéseikre.