.

Saharun néven új sivatagi versenyt szerveznek magyarok

. A 2011. február 19-én a magyar fővárosból induló mezőny összesen 4325 kilométer megtétele után éri el Tuniszt március 4-én – hangzott el az eseményt ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Drága a Dakar

Mint honlapjukon írják: „Mára a Dakar egy száguldó cirkusszá vált. Rengeteg pénzt igényel, így az átlagember számára elérhetetlen. Szenegál fővárosától több, mint 8000 km-re rendezik meg. A Bamako a Dakar múltján akart felnőni, de a szervezetlensége okán csak egy törvényen kívüli flúgos futam maradt, szabályok és szervezők nélkül, a legalitás határának a rosszabbik oldalán.” Ezek helyett jött létre a Saharun.

Mint Polgár András futamigazgató elmondta, a versenyzés mellett a túra kalandos, turisztikai oldala is erős. A kaland kategóriában induló résztvevőknek a vezetés mellett ügyességi és más feladatokat is meg kell majd oldaniuk, vagy épp fel kell keresniük egy-egy jellemzően nem frekventált, de látványos turisztikai helyszínt.

A túrának jótékonysági arca is lesz. Szilasi Ildikó, a szervezők jótékonysági partnere, az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársa elmondta, hogy a 2011-es túrával a tunéziai vakok és gyengénlátók támogatására koncentrálnak. Ennek ötletgazdája a születése óta vak Karvai Sándor volt, aki versenyzőként vesz majd részt a futamon, családja társaságában. Karvai az autók szerelmese, korábban a magyar ralibajnokságban prológon navigált Kőváry Barnának, illetve zárt pályán vezetett autókat is.

„Elsősorban az érdekel, milyen a sivatag hangulata, illata, mennyire süppednek be az autók a homokba. Nagy álmom valósul meg azzal, hogy sivatagban vezethetek” – fogalmazott a vak versenyző, aki elmondta azt is, hogy a túrához kapcsolódó jótékonysági akció keretében egy mentőautót adományoznak egy tunéziai vakok iskolájának.

A Saharunon indul a hatszoros Dakar-résztvevő, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tereprally szakágának vezetője, Liszi László is. A résztvevők keddtől nevezhetnek kaland és verseny kategóriában. A nevezés költsége fejenként 360 euró (100 000 forint), ezenkívül járművenként túra kategóriában 160 euró (45 000 forint), verseny kategóriában pedig 900 euró (250 000 forint). A motorosok kedvezményes, 50 eurós (14 000 forint) áron regisztrálhatják járművüket. A szervezők elmondásuk szerint figyelembe vették a gazdasági válság okozta pénzszűkét, s többek között ezért esett a választásuk Tunéziára, ahová nincs vízumkötelezettség, nem kellenek védőoltások és közel van Budapesthez.

A túra teljes hossza 4325 kilométer, ebből 2800 kilométer az afrikai szakasz. A résztvevőknek lehetőségük van arra, hogy az európai szakaszon trélerrel szállíttassák járművüket – mondta Polgár András.

A Saharunt a tervek szerint ezentúl minden évben megrendezik majd, változó, ám mindig afrikai helyszínen. A Polgár testvérek – András és Tamás – egy 2008-ban kötött szerződés értelmében 2009 márciusában 3 évre átvették a Budapest-Bamako-rali megrendezését. A 2010. januári indulás előtt a külügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal felszólította a szervezőket, hogy terrorveszély miatt módosítsák az útvonalat. A felszólítás ellenére az Egyesült Államokban élő alapító, Villám Géza az indulók 20 százalékát mégis elvitte Bamakóig.

Elhatárolódtunk a kockázatos gerillaakciótól, és mindent megtettünk, hogy a benevezett indulóknak igazi kalandot biztosítsunk. A futam 80 százaléka és a partnerek mind a jogkövető magatartást támogatták, és a hivatalos futam velük marokkói céllal ért véget” – idézi a sajtóközlemény Polgár Tamás főszervezőt.

A testvérpár e szakadást követően alapította meg a Saharunt, mivel úgy érezték, hogy munkájukat a fennálló szerződés ellenére ellehetetlenítették.