A Fidesz országos választmányának (OV) elnöksége június 22-én született határozatával feloszlatta a párt gyöngyösi szervezetét.

A választmányi döntésről – amint azt csütörtöki sajtóközleményében dr. Tatár László, a feloszlatott csoport elnöke tudatta – a városi elnökség július 1-jén értesült. Mint írja, az idei parlamenti választás Gyöngyösön bekövetkezett elsöprő sikeressége és a városban uralkodó szocialista hegemónia megtörése ellenére, éppen a helyiek segítségével országgyűlési mandátumot szerzett Balázs József választókerületi elnök kezdeményezte a feloszlatást.

A közlemény szerint „a feloszlatás hátterében a letűnt szocialista hatalom egy-két gazdasági haszonélvezőjének Fideszen belüli befolyásszerzési törekvése, a mögöttük álló neoliberális körök, valamint olyan politikai konjunktúralovagok állnak, akik más módon nem szivároghattak volna be egy több mint egy évtizede botránymentesen és egységesen működő organikus szervezetbe.

„ A csoport újjászervezésével – Tatár szerint a Fidesz alapszabályától eltérően – Bíró Márk regionális igazgatót bízta meg az OV elnöksége. A feloszlatás miatt tagi jogviszonyunk megszűnését elszenvedők kérni fogják tagságuk helyreállítását alapítói joggal, ami annyit jelent, hogy részt kívánnak venni a tisztújításban és a jelöltállításban.

„Elveink feladása nélkül kívánunk továbbra is részt vállalni a politikai közéletben” – írja dr. Tatár László. Emlékezetes: Heves megyéből nemrégiben a füzesabonyi, korábban pedig az egri Fidesz-szervezetet is feloszlatta az OV-elnökség. Balázs József egyelőre nem kívánt reagálni a fentiekre.