Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a jelenleginél nagyobb kormányzati szerepvállalásra van szükség az elmúlt hónapokban pusztító természeti csapások utáni kárrendezéshez

, mivel ez a feladat már túlnőtt a helyi önkormányzatok hatáskörén. A csütörtökön Borsod és Szabolcs megyébe látogató politikus szerint az új kormány felállása óta nem történt érdemi javulás Észak-Magyarország közbiztonságában.
Vona Gábor szerint ugyanis a rendelkezésre álló anyagi, illetve természetbeni adományok mellett szükség lenne egy, a „felelős döntések meghozatalára képes erőre is”. A kárenyhítési munkálatok helyes irányba terelésének első lépése a „továbbra is húzódó valódi kárfelmérés” lehetne, ami mellett a kormánynak jogi segítségnyújtást kellene biztosítania a károsultak „biztosítókkal szembeni harcához” – fejtette ki a pártelnök. Hozzátette: a Jobbik a jövőben is folytatja adományszervező tevékenységét, aminek részeként elsőként a jégverés sújtotta Bánréve lakosainak nyújtanak fizikai segítséget. Vona Gábor megjegyezte továbbá, hogy többek között Putnokot, Szendrőt, Felsőzsolcát, illetve Miskolcot is érintő útja során nem érzékelt jelentős változást a közbiztonság állapotában. A politikus szerint ezen a területen eddig csak „felszíni, tüneti kezelések” történtek, miközben a közbiztonságot valóban javítani képes hosszú távú stratégiát továbbra sem véli felfedezni