A Tourinform Miskolc munkatársai a korábbi szokásokhoz híven idén is megkérdezték a miskolci szállásadókat az operafesztivál idejét jellemző vendégforgalomról.

A visszajelzések alapján az idei fesztivál látogatottságára sajnos rányomta bélyegét a város környékét sújtó árvízhelyzet, ami miatt több szálláshelyre érkeztek lemondások (bár a városban már nem volt jele a korábbi árvizeknek).

Legjobb mutatókkal a fesztivál közvetlen közegét szolgáltató belvárosi szálláshelyek rendelkeznek, ahol átlagosan 60-100% között mozgott a kihasználtság. Itt főként német nyelvterületről érkezők szálltak meg, illetve Budapestről és környékéről utaztak a városba. Miskolctapolcán főként üdülési céllal szálltak meg vendégek és a kihasználtság is gyengébb volt a fesztivál idején (a válaszadók közül csupán ketten számoltak be 85% körüli foglaltságról, a nagy többség nem számszerűsítette, illetve gyengének jellemezte a forgalmat). Diósgyőrben és Lillafüreden szintén szerényebb számokkal találkozhatunk, 50% körül volt a kihasználtság.

A vendégek túlnyomó többsége pozitívan nyilatkozott a városról, a programok közül egyértelműen kiemelték az opera rock-show sikerét.