Balajti Ádám ötéves szerződést kötött a DVSC-TEVA együttesével, a spanyol Villarreal azonban még lecsaphatja a Loki kezéről a támadót, ha igényt tart a tehetségre. Nagy Béla így foglalta össze a történetet a boon.hu-nak.

– Balajti Ádámnak az szerepelt a szerződésében, hogy amennyiben a Diósgyőr kiesik az NB II-be, akkor egy minimális összeg ellenében távozhat. Ez mégsem így történt, sikerült a szerződésében szereplő összegnél magasabb árat elérni a klubváltásakor. Az Ádámért kapott összeg nagyon jól jött néhány héttel ezelőtt, volt mire költeni, és mondom még egyszer, jóval többet kaptunk annál, mint amit egyébként ki kellett volna fizetnie az őt fogadó klubnak. Ezen kívül még arra szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy Ádámmal az U20-as világbajnoki bronzérem megszerzését követően kötöttük meg élete első profi szerződését, amiért köszönttel tartozunk neki, mert kötelezni nem tudtuk volna arra, hogy az ez év júniusában lejáró amatőr szerződése helyett mindenáron kössünk vele egy olyan megállapodást, amivel a DVTK is jól jár. Amikor aláírtuk a profi szerződését, akkor is tudtuk, hogy Ádám nem sokáig lesz a játékosunk, és azért, hogy az eladásával több tízmillió forinttal gazdagította a DVTK bevételét köszönettel tartozunk neki.

A portál meg nem erősített információi szerint 40 ezer euróra csökkent Balajti kivásárlási ára a kieséssel, a Loki azonban 100 ezerrel többet fizetett ki érte-írja a pepsifoci.hu