A MISEK Nonprofit Kft. képviseletében tájékoztatom a Tisztelt Közvéleményt, hogy a 2010. július 05. napján a Szent Ferenc Kórházban tartott sajtótájékoztatón elhangzottakkal ellentétben társaságunk nem adta át a hematológiai osztály működtetését sem Alapítványnak sem a Debreceni Orvostudományi Egyetemnek

és ilyen szándékunk a jövőre nézve sincs.

Az valós, hogy 2008. évben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata tárgyalt a hematológiai osztály Megyei Kórháznak való átadásáról, de ilyen határozatot a Megyei Közgyűlés nem fogadott el. 2008. február 08. napján magam is tárgyaltam a Megyei Kórház Főigazgatójával az együttműködés kérdéseiről, bizonyos szakmák cseréjéről, annak érdekében, hogy Miskolc Város és a Megye pszichiátriai ellátásában előbbre lépjünk. Akkor részéről fel sem merült a hematológiai ellátás átvétele. Az, hogy a Semmelweis Kórház által kért „nagyon magas” bérleti díj hiúsította meg az ellátás átvételét, enyhén szólva csúsztatás. Ténykérdés viszont az, hogy a megye és Város valamint a két kórház vezetői 2007. október 25. napján szándéknyilatkozatot írtak alá, melyben a felnőtt csontvelő transzplantáció Egészségbiztosítási Pénztár általi finanszírozásra való befogadására a Megyei Kórház vállalkozott. Ezideig ebben egyetlen lépés nem történt.

A transzplantációs boxok átalakításáról megjelent tudósítások helytállóak abban, hogy az ellátásra rendelkezésre álló helyiségcsoportot valóban átalakítottuk úgy, hogy az eddig két személy egyidejű ellátására alkalmas boxok helyén öt személy egyidejű kezelésére lehetőséget nyújtó csíra-mentes levegőt biztosító kórtermeket alakítunk ki. A helyiségcsoport változatlanul alkalmas marad autológ őssejt átültetésre is, amennyiben erre a finanszírozási feltételek lehetőséget biztosítanak. Tehát nem vertünk szét semmit

Sajnáljuk, hogy a sajtótájékoztatót megelőzően, senki sem kérte el, nem olvasta el, sem az Alapítvánnyal, sem a Debreceni Egyetem Orvos-, és Egészségtudományi Centrumával kötött megállapodásainkat és azok ismerete nélkül olyan tényeket állítottak melyek nem valósak.

Kifejezetten és határozottan visszautasítom, a sajtóanyag azon sugallatát miszerint, a MISEK Nonprofit Kft. vezetésének köszönhetően is gyarapodni fog azok száma akiknek „ külföldi gyógykezelésre kell gyűjtenie.

Azt, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár hol, melyik kórházban mit finanszíroz, nem mi döntjük el. A hematológiai ellátás fejlesztését célzó intézkedésünk megtétele előtt beszereztük a Transzfuziológiai és Hematológiai Szakmai Kollégium, a Felnőtt csontvelő-transzplantációs Bizottság elnöke véleményét is. Meggyőződésünk semmilyen szakmai mulasztást nem követtünk el. Sajnálatosnak tartom, hogy olyan orvos-szakmai vita került a közvélemény elé, melyet, az ez ügyben illetékes szakmai grémiumokkal már egyeztettünk.

Különösen sajnálom azt, hogy Miskolc érdekeiben fellépők megalapozatlan állításokkal rontják Miskolc és a megye lakosságának jelentős részét ellátó egészségügyi intézmény hírnevét, s elbizonytalanítják hematológiai betegeinket. Az átalakítást követően nagyobb számban tudunk megfelelő – csíraszegény környezetben – hematológiai ellátást nyújtani, így ez Miskolc és Borsod megye lakosait szolgálja.

Végezetül tájékoztatom a Tisztelt Megyei Kórház vezetését, hogy a 2010. február 08. napján tett ajánlatomat továbbra is fenntartom és ennek megfelelően a kiszerelésre váró két boxot, amennyiben erre szükségük van, térítésmentesen részükre átadjuk.

Miskolc, 2010. július 5.

dr. Kovács Zoltán

ügyvezető