Jászladányra délután négy óra körül csapott le a hatalmas széllel kísért
vihar, amely rövid ideig tartott, de annál nagyobb pusztítást végzett. A
nagyközség éppen falunapot ünnepelt, amikor megérkezett a vihar.

Idejük sem maradt arra a résztvevőknek, hogy elpakoljanak, vitt mindent magával az orkán erejű szél. Nem sokkal az órisái vihar után érkezett a településre helyszíni tudósítónk. Elmondása szerint az egész településen fákat csavart ki, nagy, lombos ágakat tört le, fákat tört ketté, háztetőkről vitte le a cserepeket, útjelző táblákat döntött ki a szélvihar. A templom közelében a parkoló autókra zuhant rá egy tövestől kicsavart, óriási fa. Még szerencse, hogy a gépkocsikban nem tartózkodott senki. A víz több helyen elöntötte a házak kertjét, vezetékek szakadtak le, egyelőre felmérhetetlenek a károk.

A környező településekről érkezett tűzoltók megfeszített munkával állítják jelenleg is helyre a vihar okozta károkat. Több helyen nincs áram, mert vezetékek szakadtak le vagy éppen rájuk dőltek a fák. A középületeket sem kímélte a szélvész, a templom tetőszerkezétőből is sok mindent levert az utcára. Az emberek ijedtek, félnek, hogy mi lesz, ha újabb vihar vagy eső érkezik, és eláztatja a cserép nélküli házakat.

Állítólag a sokktól egy állapotos nő megszült, kettes ikreket hozott a világra. Többen megsérültek. Tudósítónk a helyszínen járt, hamarosan visszatérünk a részletekkel
szoljon.hu