„Tárgyalunk külföldi és magyar játékosokkal, ezzel kapcsolatban is rövidesen tájékoztatást adunk” – mondta Egri István.  

 

Augusztusban a hagyományos iglói felkészülési tornán vesz részt a Miskolc jégkorongcsapata, amely a házigazdák mellett a Liptószentmiklós és az Eperjes csapatával mérkőzik meg – adta hírül az együttes hivatalos honlapja.

„A megfelelő felkészülés érdekében elfogadtuk az iglóiak meghívását, és 2010. augusztus 25–27. között részt veszünk a hagyományos iglói tornán, ahol a házigazdák mellett a Liptószentmiklós és az Eperjes csapatai vesznek részt. Tárgyalások folynak arról, hogy a résztvevőket Miskolcon is vendégül látjuk, az már biztos, hogy augusztus 31-én az Igló csapatával még egy mérkőzést játszunk” – nyilatkozta Egri István, a Jegesmedvék elnöke az együttes hivatalos honlapján. „Tárgyalunk a kiszemelt szakvezetővel, remélhetőleg néhány napon belül megszületik a megállapodás. „Tárgyalunk külföldi és magyar játékosokkal, ezzel kapcsolatban is rövidesen tájékoztatást adunk” – mondta Egri.